Blog

Sokat vár Írország Biden elnökségétől

Dublin abban reménykedik, hogy Brüsszel, London és Washington közötti tárgyalások közvetítőjévé válhat − írja Stephen Rae, a Politico publicistája.

Nyugat-Európában sokan megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amikor az Egyesült Államok idei elnökválasztásának győztesének a demokrata Joe Bident hirdették ki. Dublinban hatalmas volt az öröm a választásokat követően, hiszen John F. Kennedy óta Joe Biden lesz az USA „legírebb” elnöke. Biden rendszeres látogatója a szigetországnak és szereti hangoztatni ír gyökereit: 2016-ban úgy nyilatkozott, hogy „Írország a lelkemre lesz írva”.

Írország miniszterelnöke, Micheál Martin és Biden között már sor került egy személyes hangvételű tárgyalásra is. A beszélgetés során Biden felidézte a korábban Írországban tett családi látogatásának emlékeit, valamint megerősítette támogatását a Nagypénteki megállapodást (Good Friday Agreement) illetően.

Biden ír gyökerein és a dublini vezetéssel ápolt jó kapcsolaton túl a demokrata jelölt győzelme valójában diplomáciai sikert is jelenthet Írország számára. Kormányzati körökben sokan abban reménykednek, hogy Írország stratégiai helyzete miatt egyfajta közvetítőként működhet az EU, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között.

Dublin számára az elnökválasztás eredménye lehetőséget nyújt arra, hogy visszaállítsa korábbi kapcsolatát Washingtonnal. Donald Trump ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a Brexitet, mellyel az amerikai diplomaták figyelme majdnem kizárólag Angliára fókuszált az elmúlt időszakban, Dublin kárára.

„Amikor Írország legközelebbi szomszédja éppen elhagyja az Európai Uniót- ami óriási kihívást jelent az Egyesült Államokkal való fontos kapcsolatnak- hirtelen egy új csatorna nyílik meg a Fehér Házhoz. Ez segíteni fogja Írországot abban, hogy az Egyesült Királysággal új alapokra helyezze kapcsolatát és az Európai Unióban is nagyobb súllyal legyen jelen” − mondta Tommie Gorman, aki az RTÉ Európa korábbi, valamint az RTÉ Észak-Írország jelenlegi szerkesztője.

Az elnökválasztás eredménye nem csupán az ír-amerikai viszonyt érinti, hanem segíti Írország újrapozicionálását Európa színpadán. Írország szerepe kulcsfontosságú lehet a Brexit utáni időszak kereskedelmi megállapodásait illetően az USA, az Egyesült Királyság, valamint az EU között.

Írország − ami az európai Big Tech központja és az EU adatainak 30%-át tárolja − szintén kulcsszereplője a vitának, melynek lényege, hogy miként lehet kezelni a globális digitális teret és hogyan lehet biztonságban tartani azt egy rugalmas kiberbiztonsági struktúrával.

Ahogy Margrethe Vestager, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a múlt hónapban az ír üzleti vezetőkkel tartott internetes szemináriumon elmondta: „Dublin a vikingek kora óta jelentős európai kereskedelmi központ. Manapság a kereskedelmi útvonalak az optikai kábelek és a mobiljelek. Dublin továbbra is jelentős kikötő, csupán annyi különbséggel, hogy a mai dokkok szilíciumból készülnek.”

Most, hogy a Fehér Házba várhatóan egy ír gyökerekkel rendelkező elnök fog beköltözni, Írország kétségkívül jó pozícióban van a washingtoni kapcsolatait illetően, valamint várhatóan nagyobb befolyása lesz az Európai Unióban is.

Szemlézte: Papp Lídia