Blog

„Sokszínű” válságba került a brit NHS

Az Egyesült Királyságban működő Országos Egészségügyi Szolgálat, az NHS, új részlegeket és mintegy 250 új munkahelyet teremt „woke” diverzifikálási, sokszínűsítési stratégia alapján.

Az Egyesült Királyságban működő Országos Egészségügyi Szolgálat, az NHS, új részlegeket és mintegy 250 új munkahelyet teremt „woke” diverzifikálási, sokszínűsítési stratégia alapján.

A tervek szerint, amelyeket a Telegraph is közölt, az NHS által javasolt három új részleg – „Egyenlőség, sokszínűség és befogadás”, „Emberek és kultúra”, valamint „Emberek és közösségek” - 244 új munkavállalót jelentene a szervezet számára.

A tervezett átalakítás nem sokkal azután érkezik, hogy Steve Barclay, a jelenlegi brit kormány egészségügyi minisztere márciusban írt levelében azt kérte az egészségügyi szervektől, hogy a „sokszínűsítési” és az inkluzivitással kapcsolatos ügyeket a „normál irányítási folyamatok” keretein belül kezeljék, mint hogy erre különálló osztályokat hozzanak létre.

Nem meglepő, hogy a miniszter „frusztráltan” fogadta a híreket és nyomatékosan felszólította az NHS England-et, hogy szabaduljanak meg ezektől az új munkaköri reformtervektől.

Majd’ 14 millió fontot – nagyjából 6 milliárd forintot - különítettek el a költségvetésben az új D&I (sokszínűsítési és inkluzivitással kapcsolatos) részlegek személyzetére – amelyek jövő év áprilisától működnének. Az „Egyenlőség, sokszínűség és befogadás” (EDI) részleg személyzeti költségvetésére 3 millió fontot szánnak.
A 244 tervezett munkatársból 177-en 50 000 font, azaz 22 millió forint  feletti fizetéssel nyernek felvételt.

Az NHS England már korábban, 2023 júniusában is közzétett honlapján egy, a munkahelyi diszkrimininácó csökkentéséről szóló tervezetet, amely „célzott intézkedéseket határoz meg az előítéletek és megkülönböztetés kezelésére.” 

A szervezeten belül azután kezdtek kiemelten foglalkozni az egyenlőséggel, hogy egy januári Independent riport „sokkoló” munkahelyi rasszizmusról számolt be. 

Az új részlegek elsősorban a „faji és fogyatékosságon kívüli kérdésekben folytatott politikára, ismeretekre és szakértelemre” és a befogadásra - például az LMBTQ-egészségre és az egyenlőtlenségekre - összpontosítanak.

Mindezek a rendszer átalakításáról szóló tervek olyan időszakban formálódnak, amikor az NHS várólistái Angliában rekordmagasságba emelkedtek; 7,68 millióan - vagyis minden hetedik ember – várnak rutinkezelésre.

A brit alsóház hivatalos honlapja szerint az NHS sztrájkjai 2022 októbere óta állandóak, és várhatóan télen is folytatódnak. Az NHS egyes dolgozóit képviselő szakszervezetek megjegyezték, hogy a fizetésemelés reálértéken fizetéscsökkentést jelent, és azzal érveltek, hogy ez túl alacsony a növekvő megélhetési költségek kompenzálására. összefüggésében.

A szakszervezeti tagok azt is elmondták, hogy az egészségügyi dolgozók javítani akarják a betegbiztonságot, amelyet veszélyeztet a nem megfelelő személyzeti létszám és a személyzet kiégése.

Felmerül tehát a kérdés, hogy a diszkrimináció megszüntetésére fordított hatalmas pénzösszegek és a nagyszabású átszervezési terv, amely tulajdonképpen nem klinikai szakemberek százát venné fel, indokolt-e a jelenlegi válságközeli helyzetben?

Van-e az NHS-nek felhatalmazása – és kapacitása – arra, hogy erősen politizált döntéseket hozzon, amikor a munkaerő szenved és jogaiért harcol, a betegeket pedig lényegében elhanyagolják?

Komor irónia van abban, hogy az NHS England még többet költ egyenlőségi és sokszínűségi projektekre ugyanazon a héten, amikor az orvosok és tanácsadók (egyedi, brit munkakör, lásd: consultant) eddig példátlan, közös sztrájkakciót szerveznek. Ennek hatásait persze a betegek szenvedik el, mivel a műtéteket törlik, és a kezelések késni fognak. A hosszú várólisták tovább bővülnek – ami egyes betegek életét megváltoztató és veszélyeztető következményekkel járhat.

Amíg az egyik oldalon azt hangoztatják, hogy a brit egészségügynek van pénzügyi fedezete olyan kérdésekkel foglalkozni, mint a rasszizmus és etnikai diszkrimináció csökkentése, valamint az inkluzivitás elmélyítése és LMBTQ-kérdések megoldása az NHS intézményrendszerén belül, addig a klinikai dolgozók lassan több, mint 1 éve folyamatosan sztrájkolnak a jobb munkakörülmények és fizetések érdekében. Jogosan megkérdőjelezhető tehát, hogy a brit Országos Egészségügyi Szolgálat milyen alapon folyik bele nem kizárólag egészségügyet érintő vitákba, különösképp saját összeomlásának szélén.

Szemlézte: Pálházi-Nagy Fanni

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon