A világ legfejlettebb technológiája egy apró szigeten összpontosul, amelyet egy globális nagyhatalom a saját területének tekint. Ez nem egy futurisztikus regény alaphelyzete, hanem a jelen valósága a Tajvani-szorosban.
A modern gazdaság motorját alkotó legfejlettebb microchipek uralmáért folyó küzdelem középpontjában Kína és Tajvan áll. Kapcsolatuk sorsa nem csupán regionális kérdés, hanem az egész világ technológiai jövőjét meghatározhatja.
.@TaiwanEU Rep. Lee told @NOS’ @sjoerddendaas that TSMC setting up factories in other democratic nations doesn’t undermine #Taiwan’s???????? economic interests or security, but instead bolsters global supply chain resilience.
— 外交部 Ministry of Foreign Affairs, ROC (Taiwan) ???????? (@MOFA_Taiwan) March 6, 2024
Read ▶️https://t.co/fT976y9df3 or ▶️https://t.co/tuUfBLD80u pic.twitter.com/YZ8fdnBRnW
Tajvan vitathatatlanul uralja a chipgyártás legfejlettebb szegmensét. A TSMC a globális szerződéses chipgyártás mintegy 67%-át, az 5 nanométer alatti csúcstechnológiás chipek piacának pedig több mint 90%-át birtokolja. Ez a technológiai előny nemcsak gazdasági, hanem stratégiai jelentőséggel is bír, hiszen
a világ szinte minden fejlett elektronikai eszköze – okostelefonok, adatközpontok, mesterséges intelligencia – tajvani chipekre támaszkodik.
Forrás: TrendForce, 2025 március
Peking ezt a függőséget nemzetbiztonsági fenyegetésként éli meg. Évek óta gigantikus erőforrásokat mozgósít a "Made in China 2025" és a "Nagy Alap" néven ismert állami befektetési programok keretében, hogy kiépítse saját, független félvezetőiparát. Célja a technológiai önellátás. A kínai bajnok, az SMIC már képes 7 nanométeres chipeket gyártani a Huawei számára, ami hatalmas előrelépés, de technológiája drágább, kevésbé hatékony, és legalább két-három generációval le van maradva a TSMC mögött. A realitás azonban egy bonyolult kötelék:
Tajvan chip-exportjának több mint fele Kínába és Hongkongba irányul. Egymás politikai riválisai, de egyben legfontosabb kereskedelmi partnerei is.
A jövő Tajvan és Kína chipgyártási viszonyában sokfelé ágazhat. Kína továbbra is hatalmas összegeket fog fektetni az önellátásba, a hazai chipgyártók és tervezők növekedési pályán maradnak, és valószínűleg csökkentik majd a függőségüket az érettebb technológiájú tajvani chipektől. Ez gazdasági nyomást gyakorolhat a tajvani csúcstechnológiát gyártó cégekre, mint például a TSMC-re. Egy tengeri blokád vagy egy hibrid hadviselési forgatókönyv, amely gazdasági és kibereszközöket is bevet, súlyosan megzavarhatná a globális ellátási láncokat, káoszt okozva a technológiai iparban.
A Kína és Tajvan közötti verseny sokkal több, mint puszta üzleti vetélkedés. Tajvan számára a technológiai fölény a nemzeti túlélés záloga.
Kína számára pedig a technológiai önellátás a 21. századi nagyhatalmi státusz megkerülhetetlen feltétele. A "szilíciumpajzs" egyelőre hatékony elrettentő eszköz, de ereje nem végtelen. Addig működik, amíg a technológiai szakadék Kína és Tajvan között elég széles ahhoz, hogy Pekingnek jobban megérje a függőség, mint a konfliktus.
A valódi verseny tehát az idővel folyik. Kína önellátási törekvései gyorsabban haladnak-e, mint ahogy Tajvan innovációja képes újabb és újabb, nélkülözhetetlen technológiákat létrehozni? A válasz eldönti nemcsak a Tajvani-szoros, hanem az egész globális technológiai rend jövőjét is. Érdekes paradoxon, hogy a világot összekötő mikrochipek váltak a bolygó egyik legveszélyesebb geopolitikai törésvonalának központi elemévé.
Szemlézte: Sápi Mátyás
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
