Blog

Tényleg eljött a Trump-eljárás ideje?

A demokraták egyre hangosabban állnak ki a Donald Trump amerikai elnök elleni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachement elindítása mellett, amely folyamat végén akár az elnök hivatalból való elmozdítására is sor kerülhet. A BBC News tudósítása.

A demokraták egyre hangosabban állnak ki a Donald Trump amerikai elnök elleni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachement elindítása mellett, amely folyamat végén akár az elnök hivatalból való elmozdítására is sor kerülhet. A BBC News tudósítása.

Az impeachement szorgalmazása azután került ismét előtérbe, hogy egy volt fehér házi Trump-tanácsadó, Donald McGahn nem jelent meg a tervezett kongresszusi meghallgatásán az idézés ellenére sem. A meghallgatás a Mueller-jelentésről szólt volna. Donald Trump kijelentette, hogy a jelenlegi vagy korábbi személyzete tekintetében minden idézést blokkolni fog, amely lépés a demokraták haragját váltotta ki.

Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata párti elnöke összehívta a demokrata párt ülését, hogy megbeszéljék az impeachement-re vonatkozó terveket.

A Trump-adminisztráció álláspontja mindeközben az, hogy mivel a Mueller-jelentés nem talált bizonyítékot arra nézve, hogy történt volna orosz beavatkozás az amerikai elnökválasztásba, ezáltal nincs több megválaszolandó kérdés az üggyel kapcsolatban.

Trump Twitter-üzenetében azt írta, hogy minden emberének engedélyezte, hogy Robert Mueller csapata meghallgassa, ennek ellenére a demokraták a vizsgálat felújítását akarják.

Az idézések vonatkozásában mind a Fehér Ház, mind az Igazságügyi Minisztérium megerősítette, hogy a személyzet egyetlen tagja sem kötelezhető ara, hogy tanúságtételt tegyen.

Azonban Jerry Nadler, a Képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata párti elnöke szerint az „idézés nem fakultatív”, valamint azt is kijelentette, hogy akkor is előveszik Donald McGhant, ha bírósághoz is kell fordulniuk.

A demokrata párti vezetőkre egyre nehezedik a nyomás a képviselők irányából, hogy kezdeményezzék a felelősségre vonási eljárás megindítását, viszont sokan közülük még nem biztosak abban, hogy a lépést mindenképpen megéri-e megtenni. Azonban a Trump által akadályozott meghallgatások egyre inkább az impeachment felé irányítják őket.

Szemlézte: Balogh Zita