Finnország és Svédország NATO csatlakozásától folyamatosan hangos a hazai és a nemzetközi sajtó. A két északi ország belépése ellen kardoskodik azonban a szintén NATO tag (így vétóval rendelkező) Törökország. Hogy mi is húzódik e döntés mögött pontosan, azt Paul Post cikke alapján járjuk körbe, amely a World Politics Review hasábjain jelent meg.
A lap kiemeli, hogy a két északi országban az orosz agresszió után hirtelen változtattak az eddigi semleges álláspontjukon a helyi politikusok. A két ország ugyanis a hidegháború évei alatt (is) nyíltan hirdette, hogy egyik nagy tömbhöz sem kíván csatlakozni. A szerző szerint nem is „tiszta”, hogy miért akarnak ezen országok most a közösség részei lenni, hiszen NATO szövetségesekkel vannak körbevéve (kivéve a közvetlen finn-orosz határt), s az EU szerződései miatt is élveznek valamilyen szintű biztonsági garanciákat. Úgy tűnik azonban, hogy sem Helsinkiben, sem Stockholmban nem tartják ezt elégségesnek, s mondjuk ki őszintén: joggal.
A csatlakozási kérelmeik beadása után sokan arra számítottak, hogy ez lesz a leggyorsabb ilyen jellegű procedúra a NATO történetében, ám ekkor jött Törökország. Ankara a lehetséges vétó több indokát is megjelölte: szerinte a NATO egy védelmi szervezet, a két csatlakozni kívánó ország a hadereje nagysága és minősége miatt azonban nem biztos, hogy hozzá tudna járulni a kollektív védelemhez.
Egy másik indok a vétó mögött Svédország és különösen Finnország viszonya a Törökországban terrorszervezetként nyilvántartott kurd csoportokhoz, például a PKK-hoz.
A török külügyminiszter szerint a fentebbi két ország nyilvánosan is támogatja a PKK-t, amely naponta tör a török katonák életére. Épp emiatt elfogadhatatlan lenne nekik így a NATO csatlakozás.
A lap szerint Törökország viselkedése inkább kommunikációs fogás, mint tényleges külpolitika.
Post szerint ugyanis ezzel egyszerre akarnak üzenni a NATO-nak, hogy igenis minden hibája ellenére Ankara továbbra is teljes jogú tag a szövetségben, s kész kiállni a nemzeti érdekei mentén. Másrészt mindennek üzenetértéke van Moszkva felé is, hisz ezzel megmutathatja, hogy igenis figyelembe veszi az orosz fél aggályait is. Moszkva ugyanis hevesen ellenzi a két északi ország csatlakozását. Harmadrészt Ankara mindezt felhasználhatja a saját pozíciójának javítására is a szövetségen belül. A Moszkva felé közeledés, és az S400-as légelhárító ütegek beszerzése miatt az országot ugyanis kitiltották az USA F35-ös vadászgép programjából.
Könnyen elképzelhető, hogy a vétó feloldásáért cserébe Washington végül mégis szállít a modern harcirepülőgépekből a török légierőnek.
Egyes kutatók szerint Ankara továbbá azért is ellenzi Svédország és Finnország támogatását, mert ezzel két újabb demokrácia csatlakozna a szövetséghez, s így tovább gyengülnének a pozíciói, hisz az utóbbi években több állam is hangoztatta az aggodalmát a török demokrácia helyzete miatt. Ez az indoklás azonban nem állja meg a helyét. Törökország ugyanis már csatlakozásakor sem volt egy klasszikus liberális nyugati demokrácia. Partnerségét a NATO-val elsősorban a földrajzi fekvése segítette elő: a Dardanellák, a Boszporusz és az akkor még Szovjetunióval közös határ.
Mindeközben Helsinki és Stockholm is jelezte, hogy készek tárgyalni a török kormánnyal az aggodalmaikról. A két északi ország felett ugyanis ketyeg az óra, hiszen egy hónapon belül, június 29-én NATO csúcstalálkozót tartanak Madridban. A két északi ország pedig szeretné addig lezárni vitáit Törökországgal, hogy már ekkor hivatalosan is elfogadhassák csatlakozási kérelmüket.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
