Blog

Trump és Clinton pillanata? − Erőviszonyok a szuperkedd előtt

Újabb négy előválasztást tartottak az elmúlt héten az Egyesült Államokban. A demokraták részéről Hillary Clinton Nevadában és Dél-Karolinában is maga mögé utasította Bernie Sanders-t, míg a republikánus jelölt-aspiránsoknál Donald Trump nyert magabiztosan ugyanezen két államban. Habár úgy látszik,…

Újabb négy előválasztást tartottak az elmúlt héten az Egyesült Államokban. A demokraták részéről Hillary Clinton Nevadában és Dél-Karolinában is maga mögé utasította Bernie Sanders-t, míg a republikánus jelölt-aspiránsoknál Donald Trump nyert magabiztosan ugyanezen két államban. Habár úgy látszik, egyre jobban kirajzolódnak az erőviszonyok a versenyben maradtak között, a Super Tuesday még felboríthatja a jelenlegi status quót.

Bush kiszállt

Miután a dél-karolinai előválasztáson nem sikerült az első három között végeznie, a volt floridai kormányzó kiszállt a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott versenyből. Jeb Bush mindösszesen a szavazatok 7,8%-át szerezte meg, ezzel Trump (32,5%), Rubio (22,5%) és Cruz (22,3%) mögött végzett. „Az iowai, dél-karolinai és New Hampshire-i emberek döntöttek, és én ezt tiszteletben tartom” − nyilatkozta Bush, utalva arra, hogy a korábbi előválasztásokon sem végzett előkelő helyeken.

Nevada

„Voltak, akik kételkedtek bennünk, de mi soha nem kételkedtünk egymásban” mondta Hillary Clinton beszédében, miután megnyerte a február 20-án tartott nevadai jelölőgyűlést. A volt amerikai külügyminiszter a szavazatok 52,6%-át megszerezve győzte le legnagyobb ellenfelét, Bernie Sanders-t, aki 47,3%-ot szerzett. Fontos győzelem volt ez a demokrata aspiráns Clintonnak, hiszen Iowában alig pár szavazattal múlta felül vetélytársát, míg New Hampshire-ben Sanders könnyedén legyőzte őt. A vermonti szenátor a vereség után úgy nyilatkozott: „Hiszem, hogy a szuperkedden (Super Tuesday) remek esélyünk lesz arra, hogy a legtöbb államban nyerjünk”.

A republikánusok aspiránsai kedden mérték össze erejüket Nevadában. Donald Trump sorozatban a harmadik győzelmét szerezte meg itt, New Hampshire és Dél-Karolina után. A milliárdos üzletember mögött végző Ted Cruz és Marco Rubio összesen nem szereztek annyi szavazatot, mint Trump. Statisztikák szerint a spanyol ajkú szavazók 45%-a Trump-ra adta le a voksát. Rubio az eredmények összesítése után úgy nyilatkozott, „a republikánusok döntő többsége nem akarja Donald Trump-ot elnökjelöltnek”. Második helyezéséről úgy nyilatkozott, hogy ez egy „szokatlan év”.

Dél-Karolina

A demokraták nevadai jelölőgyűlése alatt a republikánusok Dél-Karolinában tartották előválasztásukat. Annak ellenére, hogy Donald Trumpot éri a legtöbb kritika az egyre polarizálódó választási kampányban, ő könnyedén maga mögé utasította elnökjelölt-aspiráns versenytársait. A voksok több mint egyharmadát szerezte meg, ezzel ismételten a második helyre szorította vissza Marco Rubiót. Az eredmények közzététele után szállt ki Jeb Bush a versenyből. Trump a győzelem után így nyilatkozott: „Nem könnyű az elnökségért harcolni. Kemény. Utálatos. Álszent. Gyönyörű. Csodálatos, mikor győzöl, és mi győzni fogunk az országunkért.” Trump az evangéliumi keresztényeket, konzervatívokat, nőket és férfiakat egyaránt megnyerte támogatóinak. Közvélemény-kutatások szerint sokan azért támogatják Trumpot, mert egy olyan „kívülállóra” van szükségük, aki kimondja a véleményét.

A szuperkedd előtt tartott utolsó előválasztáson a demokratáknál Clinton bebiztosította pozícióját Sandersszel szemben. Clinton körülbelül 50 százalékponttal szerzett több szavazatot a vermonti szenátornál, aki mindösszesen 26%-ot gyűjtött össze. Sanders gratulált ellenfelének, ám úgy nyilatkozott, „a kampány még csak most kezdődik”, utalva a szuperkeddre, amikor 11 államban fognak egyszerre szavazni. Clinton számára nem csak azért bírt nagy jelentőséggel ez a győzelem, mert tovább növelte az előnyét, hanem mert nyolc évvel ezelőtt ugyanitt hatalmas vereséget szenvedett Barack Obamától.

A következő, egyben az előválasztások szempontjából az egyik legfontosabb dátum március elseje, az úgynevezett szuperkedd (Super Tuesday). Ez az esemény azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert azok, akik eddig kevés szavazatot szereztek, felzárkózhatnak. Ellenben az eddig magabiztos Trump és Clinton is tovább növelheti előnyét. Az eredmények döntően befolyásolják a nyári pártkongresszusokat.

Árpási Botond