Blog

Trump megszokott stílusában folytatja a kampányt

Donald Trump a Mueller-jelentés nyilvánosságra hozatala után ismét útnak indult, kampánykörútja újabb állomására érkezett Wisconsin államban. Az ABC News tudósítása.

Donald Trump a Mueller-jelentés nyilvánosságra hozatala után ismét útnak indult, kampánykörútja újabb állomására érkezett Wisconsin államban. Az ABC News tudósítása.

Az amerikai elnök Green Bay városában tartott beszédében utalt az általa elnevezett „collusion delusion”, vagyis „összejátszás-csalódás” jelenségére a demokraták részéről, valamint a 2020-as elnökválasztásra bejelentkező demokrata jelöltek széles táborát is megcélozta a mintegy 10 ezer támogató előtt.

Wisconsin állam az egyik döntő helyszíne lehet majd a jövő évi választásoknak, amelyen Donald Trump szeretné elnökségét további négy évvel meghosszabítani. „A liberális demokraták minden hitüket az összeesküvés-elméletbe vetették, amely komplett és totális tévedés volt” – hangzott el a majdnem kétórás beszédben. A Mueller-jelentés ugyanis ez idáig nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a Trump-adminisztráció oroszokkal való összejátszását a 2016-os elnökválasztás során. „Nézzétek a szemétládákat, akik ott vannak fenn. Ezek piszkos zsaruk voltak. Piszkos játékosok” – utalt Trump Robert Muellerre és a jelentésben közreműködőkre.

Az elnök a különleges ügyész nyomozását a „legnagyobb politikai tréfának” nevezete az amerikai történelemben, valamint szólt a potenciális demokrata riválisoknak is, Joe Biden egykori alelnököt „Álmos Joe-nak” nevezte, a vermonti szenátor Bernie Sanders az „Őrült Bernie” jelzőt kapta, Elizabeth Warren massachussettsi szenátor pedig visszakapta a Pocahontas becenevet (a szenátornő ugyanis korábban utalt nagyon távoli őslakos származására).
Trump ezen kívül sietett szocialistának is bélyegezni ellenfeleit, mondván „a Demokraták most már a magas adók, a magas bűnözés, a nyitott határok, a késői abortusz, és a politikai téveszmék pártja”.

A beszéd ezeken kívül sok témára kitért, többek között azt állítva, hogy a Trump-adminisztráció a korábban még csak ötlet formájában létező tervet megvalósítva, már valóban bevándorlólat küld a demokrata „menedékvárosokba”. „Büszkén mondhatom, hogy ez az én beteg ötletem volt” – mondta el Trump.

A szombati rendezvény az elnök idei harmadik kampánykörúti állomása volt.

Szemlézte: Balogh Zita