Blog

Trump sok sikert kíván az oroszoknak Szíriában

„Ha Oroszország részt akar venni a szíriai események alakításában, akkor az az ő dolguk” – nyilatkozta Donald Trump, majd még hozzátette, hogy „mindnyájuknak sok sikert kíván” – jelent meg nemrég a Reason magazin oldalán.

„Ha Oroszország részt akar venni a szíriai események alakításában, akkor az az ő dolguk” – nyilatkozta Donald Trump, majd még hozzátette, hogy „mindnyájuknak sok sikert kíván” – jelent meg nemrég a Reason magazin oldalán.

De a kurdok „sem angyalok ám”, jelentette ki Trump, majd hozzátette, megérti, miért kellhet Törökországnak a területük. „Mi köze van az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy szír területekre fáj a foguk?” – tette fel a kérdést Trump.

Trump nem hajlandó megérteni, hogy nem egyszerűen azért kritizálják, mert kivonta az amerikai csapatokat Szíriából. A kritikát azért a módért kapta, ahogy kivonta őket, azaz védelem nélkül hagyva Amerika terror elleni szövetségeseit. Ezáltal az is sokkal valószínűbb, hogy az ISIS harcosai közül néhányan el fognak tudni menekülni, valamint ami legrosszabb, az USÁ-nak a saját katonai bázisait kell lebombáznia, hogy ne hagyjanak hátra katonai felszerelést és lőszert.

Az elnök szeretné elhitetni, hogy a lépései egy jól megfontoltak, és az örökös háború állapota ellen irányulnak, de akárhányszor mondja is, adminisztrációjának tettei ezt folyamatosan cáfolják.

Egyrészt, továbbra is jelentős mennyiségű amerikai katona fog olyan területeken állomásozni Szíriában, amiket Törökország nem szeretne bekebelezni. Ezen felül pedig épp csak múlt héten tette egyértelművé Trump elnöki csapata, hogy amerikai katonák ezreit küldik Szaúdi-Arábiába állomásozni. Valamint számszerűen nézve Amerika katonai jelenléte amúgy sem csökkent jelentősen Trump elnöki ciklusa alatt – számol be róla a Foreign Affairs cikke.

Trump retorikája, miszerint véget kell vetni a folytonos háborúnak, és inkább a saját istenverte dolgainkkal kellene foglalkozni, talán jól hangzik, de ez ennél nem több – retorika, vagy talán jobban szólva hablatyolás.

Minden jel arra utal, hogy Törökországot könnyen el lehet majd tántorítani a megszálló csapatainak kivezénylésétől. Egy egészen egyedi Erdogannak címzett levélben, mely valódiságát azóta maga a Fehér Ház is megerősítette, a következőket olvashatjuk: „Dolgozzunk ki egy igazságos megállapodást! A történelem kedvezően fogja Önt értékelni, ha ezt most helyesen, humánusan tudja intézni. Viszont maga lesz az Ördög, ha még így sem történnek jó dolgok. Ne játssza a kemény fickót. És ne is legyen ostoba se. Majd később hívom”. A teljes levél egy amerikai politikus, Justin Amash Twitter fiókján tekinthető meg. Erdogan egyébként állítólag a kukába hajította Trump levelét.

Pence alelnök és Mike Pompeo jelenleg Törökországban vannak, próbálnak valami megoldást találni a helyzetre. „Le kell állnunk, tűzszünetet kell kötnünk, és aztán elkezdhetünk ismét építkezni” – nyilatkozta Pompeo a Foxnak.

„Bár helyesen teszi a Trump adminisztráció, hogy próbálja csökkenteni az elköteleződésünket Szíria felé, de nagyon ügyetlenül valósította meg ezt a politikai lépést” – mondta Robert S. Ford volt szíriai amerikai nagykövet a New York Times-nak.

Ezen a szinten többé már nem tudjuk, miben reménykedhetünk – zárja a cikket az író.

Szemlézte: Faragó Bence