Blog

Úgynevezett „energetikai szegénység” sújtja Portugáliát

Ha az ember Portugáliára gondol, nem épp a télies időjárás, vagy emberek kihűlése jut eszébe. A mediterrán országban ez azonban többször előfordul, mint hinnénk. A többi között erről is értekezik Aitor-Hernández Morales a Politico európai kiadásának hasábjain.

Ha az ember Portugáliára gondol, nem épp a télies időjárás, vagy emberek kihűlése jut eszébe. A mediterrán országban ez azonban többször előfordul, mint hinnénk. A többi között erről is értekezik Aitor-Hernández Morales a Politico európai kiadásának hasábjain.

Az országban évente több száz ember hal meg a hideg időjárás miatt, és több millióan szenvednek, mert az otthonuk nincsen megfelelően szigetelve.


Portugáliában az emberek egyötöde nem tudja kellőkép felmelegíteni a saját lakását.


Ennek okait a huszadik század első felében kell keresnünk. Ebben az időszakban ugyanis óriási városiasodási hullám indult meg, és több ezren hagyták hátra a vidéki életet. A nagy tömegek számára gyorsan és olcsón kellett lakhatást biztosítani, így az akkoriban épült épületek nagy többségéből kispórolták a szigetelést.


Portugáliában az egyik legnagyobb az úgynevezett energetikai szegénység az Európai Unión belül.


A cikk által megszólaltatott szakértők szerint az emberek vagy tetemes vagyonokat fizetnek rezsiköltségként, hogy felmelegítsék az otthonukat, vagy odabent is csak teljes meleg öltözetben (kabát, sapka, kesztyű stb.) tudják átvészelni a hidegebb évszakokat. A hátrányos lakhatási helyzeten az sem segít, hogy Portugáliában az egyik legdrágább az elektromos áram (21 eurocent per kilowatt) és a földgáz (6 cent/Kw) ára. Összevetésképpen ugyanez Magyarországon csak 10 és 3 centbe kerül. Ráadásul a rosszul szigetelt otthonokban az elektromos, vagy olajradiátoroknak egész nap menniük kell, hogy kellő hőszintet lehessen elérni.


Egy hidegebb januári hónap emiatt akár egy 240 eurós fűtési számlát is eredményezhet, ami igen magasnak számít, tekintve hogy a portugál havi átlagkereset 740 euró körül van.


A lakóházak nem hatékony fűtése következtében az is valószínű, hogy Portugália nem fogja tudni teljesíteni az Európai Uniós környezetvédelmi célkitűzéseket. A válságra válaszul a kabinet nemrég egy új, évi 300 millió eurós programot indított el, aminek a célja a lakóházak jobb szigetelésének ösztönzése. A szocialista kormány tervei szerint azonban 2050-re is csak az érintett háztartások közel kétharmadát tudják majd felújítani.


A szakértők szerint ez azonban nem sokat fog segíteni a majdnem 2 millió energetikai szegénységben szenvedő portugálnak.

Mindezt tetőzi, hogy az elvárt renoválás sok épületnél a kora, vagy a szerkezete miatt nem is lenne lehetséges.

portugal_belso.jpg

A szocialista kormány intézkedései valószínűleg csak a gazdagoknak tudnak segíteni, akik az állami támogatással felújíthatják nagyvárosi lakásaikat.


Sok helyen a teljes tetőszerkezetet és a nyílászárókat is ki kellene cserélni, valamint a falakat is szigeteléssel kellene ellátni. A program költségeiben önrész is található, így előreláthatólag sokan nem fognak tudni megengedni maguknak egy ilyen volumenű korszerűsítést.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell