Akárhogy is végződik Oroszország ukrajnai inváziója, a Nyugat és Moszkva között megmarad a feszültség, s ez újabb háborút okozhat. Az igazi európai béke megteremtéséhez egy új biztonsági keretrendszer létrehozására van szükség, amely a Nyugaton kívüli országokat is magába foglalja - írja Lise Morjé Howard és Michael O’Hanlon a Foreign Affairs hasábjain.
A legvalószínűbb kimenetele az ukrajnai háborúnak valamiféle befagyott konfliktus az orosz és az ukrán hadsereg frontvonalai mentén. Oroszország minden jel szerint nem képes döntő sikert aratni Kijev erői fölött, de nem is fogja könnyen adni a már elfoglalt területeket. Az ukrán hadsereg pedig még mindig nélkülözi a megfelelő mennyiségű és minőségű felszerelést, valamint a hadianyagot ahhoz, hogy döntő sikert arasson az orosz csapatok fölött.
És ha vissza is szorulnának az oroszok saját határaik mögé, semmi garancia nincs arra, hogy nem indítanak újabb inváziót a következő években, vagy akár évtizedekben.
Egy katonai vereség fontos közösségkovácsoló erő egy nemzet életében, attól függetlenül, hogy milyen politikai erők indították el a háborút.
Persze ehhez szükség van arra, hogy a háború kimenetelét az egész nemzet sorsára nézve döntőnek prezentálja az orosz állam. Nem mindig számít egy háborús vereség revansért kiáltó nemzeti élménynek. Oroszország az 1904-05-ös orosz-japán háborút, Amerika a vietnami háborút nem tekintette olyan vereségnek, amiért mindenképpen vissza kell vágni. Ugyanakkor mindkettő meghatározó volt, elsősorban a belpolitikai reformokat sürgető erőket hozta előtérbe.
Egy ukrajnai vereség esetében tehát mindenképpen nagyobb orosz reformmozgalmakat várhatunk, de a revans vágyának feltámadása is reális forgatókönyv. Az orosz elit ugyanis hagyományosan nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a NATO ne terjeszkedjen még tovább a posztszovjet térségben.
Éppen ezért Ukrajna bevonása a nyugati katonai szövetségbe olyan egzisztenciális fenyegetésként értelmeződhet, ami heves választ válthat ki a jövő orosz vezetéséből, így Oroszország folyamatos fenyegetéssé válhat Kelet-Európa számára a 21. század folyamán.
A Nyugat most ebbe az irányba halad. Az Atlantic Council szakértői gyakorlatilag behódolást várnak el az oroszoktól azzal, hogy a helsinki záróokmányhoz, a NATO-Oroszország alapokmányhoz és a Párizsi Chartához való visszatérést jelölik meg. A probléma ugyanis az, hogy ezek az okmányok mind-mind az európai országok nemzeti szuverenitásának elismerését és tiszteletben tartását követelik. Oroszország pedig ezt saját magára nézve fenyegetésnek éli meg. „Soft power” potenciálja amúgy sem volt magas, és a háború ezt Európán belül csak tovább csökkentette. Ennek megfelelően az államok – és így Ukrajna - szuverenitásának tiszteletben tartása a saját mozgásterét csökkentené és a Nyugatét növelné. Így Oroszország borítékolhatóan a Nyugat ellenfeleinek sorába kerülne. Persze a hidegháborús feltartóztatás, kordon mögé zárás nem megvalósíthatatlan dolog, de költséges és veszélyes, ráadásul az európai gazdaságot is alaposan lefékezné.
A Foreign Affairs szakértői éppen ezért javasolják, hogy Európa ne a hidegháború utáni európai biztonsági rendszert akarja visszaállítani, hanem egy egészen új nemzetközi egyensúly felé haladjon.
„Atlanti-Ázsiai Biztonsági Közösség” fantázianevű konstrukciójuk egy európai és ázsiai államokat egyaránt magába foglaló szövetség lenne, amelynek elsődleges célja a Nyugat és Oroszország közötti egyensúly megteremtése. Ezen a szövetségen belül nyugati és ázsiai – a szerzők elsősorban Indiára gondolnak – békefenntartók vonulnának be Ukrajnába, és biztosítanák a fegyverszünet utáni stabilitást, azzal együtt, hogy Oroszországnak nem kellene tartania egy tisztán nyugati, potenciálisan rosszindulatú haderőtől határai mellett.
Ennek az új biztonsági közösségnek más feladatai is lehetnének, amelyek sorra semlegesíthetnék azokat a problémákat, amelyeket a Nyugat és ellenfeleinek feszültségei generáltak. Ez a közösség hatékonyan rendezhetné például Örményország és Azerbajdzsán (vagy – hozzátehetjük - Szíria) kérdését, átfogó megoldást kínálhatna a migráció és a terrorellenes küzdelem kérdéseire. Akár még az iráni kérdésben is segíthetne tekintve, hogy egyik leendő tagja, India viszonylag jó kapcsolatot ápol a radikális muszlim rezsimmel.
Iran says 'powerful' India can stand against West.
— Chanakya Sena (@chanakysena) March 18, 2023
Iran hails India as a 'rising power' amid a big global divide over the Ukraine war. Iranian envoy Iraj Elahi said that India is strong enough to stand against the West. #RocketBoys2OnSonyLIV#Rajasthan#AmitShah#MCStan pic.twitter.com/1hypFHzuuZ
Persze bármennyire úgy tűnik, hogy ez a szövetség mindenre jó lenne, számos alapvető probléma van ezzel a keretrendszerrel. Először is a szerzők nem határozzák meg, milyen államokat szeretnének a szövetségen belül látni. A közép-ázsiai államok bevonása garantálná, hogy az oroszok még ellenségesebbek lennének. India nagyon jó választás, de ezzel Pakisztánt kizárnák és potenciálisan Kínát is. És bárki lépne be ebbe a szövetségbe, a nyugati hatalmaknak ez presztízsveszteség és szuverenitásuk, érdekszférájuk egy részének feladása más civilizációba tartozó államoknak. Ennek a meglépését a nemzetközi kapcsolatok realista elképzelése megoldhatatlannak tartaná, hiszen e szerint egy állam sosem ad fel szuverenitásából egy darabot sem, ha nem feltétlenül kényszerítik rá. Egy Ukrajnában kvázi-győztes Nyugat pedig még kevésbé lenne rá hajlandó.
Ettől függetlenül fontos, hogy Európa innovatívan gondolkodjon az ukrajnai háború lezárásáról. Kétségtelenül jó lenne, ha Oroszország nem revansista és nyugat-ellenes államként maradna a nemzetközi porondon. Kérdéses, hogy a Nyugat képes-e engedményeket tenni, jó megoldásokat kitalálni arra, hogy az ukrajnai háború ne új hidegháborús állapotokhoz, hanem egy egyensúlyban lévő, gyors fejlődésre kész Európához vezessen.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
