Blog

Új szakaszába lépett a Brexit

Az Európai Tanács döntése értelmében megkezdődhetnek a Nagy-Britannia és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások.

Az Európai Tanács döntése értelmében megkezdődhetnek a Nagy-Britannia és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások.

A Tanács közzétette a második szakaszra vonatkozó irányelveit, miközben Londonban a kormánytagok először tartottak hivatalos megbeszélést arról, hogy mennyire kapcsolódnának a közös piachoz a Brexit után.

A Tanács hajlandó 2019 után egy két éves átmeneti időszakot hagyni a teljes kilépés végrehajtására, de ennek feltételei „az Unió érdekeit kell, hogy szolgálják”. Az Egyesült Királyság az átmeneti időszakban az EU-s intézmények fennhatósága alá tartozna, de nem vehetne részt a döntéshozatalban. További irányelveket a tárgyalások menetét is figyelembe véve márciusban terveznek elfogadni, valamint megerősítik az áprilisban elfogadott irányelveket.

Londonban eközben a kormányon belül sincs teljes egység a Brexit mikéntjét illetően. Néhány kormánytag – Philip Hammond pénzügyminiszter és Amber Rudd belügyminiszter – a közös piachoz minél közelebb maradás mellett foglalt állást, míg mások – például Boris Johnson külügyminiszter és Michael Gove környezetvédelmi miniszter – el akarnak távolodni a közös piactól. Jeremy Corbyn munkáspárti vezető szerint pedig a tárgyalásokon eddig elért eredményekről szóló megegyezés is „összecsapott” és „homályos”.

Az Egyesült Királyságnak 2019. március 29-én éjfélig kell kilépnie az EU-ból, addig kell véglegesíteni a feltételeket, amelyekbe a maradék 27 EU-tagország és egy múlt heti szavazás értelmében a brit parlament is bele kell egyezzen.

Szemlézte: Ujvári Márton