Blog

Új szakaszba lépett a felelősségre vonási eljárás

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága két vádpontot is megszavazott Donald Trump ellen – tudósít az Euronews.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága két vádpontot is megszavazott Donald Trump ellen – tudósít az Euronews.

Az amerikai elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) új szakaszba lépett, hisz hosszú tárgyalás után az alsóház igazságügyi bizottsága megszavazott két vádpontot, amelyekről szerdán a teljes képviselőház fog majd dönteni.  Az elmúlt 150 évben ez a harmadik alkalom, hogy a bizottság feljebbvitelre javasolt impeachment vádakat, és ezzel hivatalosan is elindította a procedúrát.

A bizottsági tagok párthovatartozás mentén szavaztak, mind a 23 demokrata a vádemelés mellett, míg mind a 17 republikánus képviselő ellene szavazott. Ez alapján nem nehéz találgatni, hogy mi fog történni a következő lépésekben. 

Először a teljes képviselőház szavaz. Mivel a Demokrata Párt ott is többségben van, nagy valószínűséggel elfogadják majd a vádpontotokat, felküldve a kérdést a szenátus elé, amely egy alkotmányügyi tárgyalást követően dönt majd a felelősségre vonásról, azaz Trump hivatalos elmozdításáról. 

Ennek viszont szinte semmi esélye, hogy megtörténjen. A szenátus ugyanis republikánus többségű, és ha továbbra is mindenki a színei szerint szavaz, akkor Trump biztonságban lesz. Mitch McConnel, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője szerint a felelősségre vonásnak továbbra is „zéró esélye”.

A tárgyalás ettől még lefolyhat. A vádpontok szerint Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta a kongresszust a munkájában. Az eljárás központjában az amerikai elnök és Vologyimir Zelenszkij közt lezajlott júliusi telefonbeszélgetés áll, amiben Trump felkérte ukrán kollégáját, hogy indítson korrupcióelleni kivizsgálást egyik politikai ellenfele, Joe Biden és fia, Hunter ukrajnai üzleti ügyeiben. Legalábbis ez hangzott el a demokraták szerint, a republikánusok viszont másképp értelmezik ugyanazt a hangfelvételt.

Trump szerint az egész folyamat csak egy demokrata „átverés”. Ennek ellenére nem zavarná, ha szenátusi tárgyalásba torkollana az eljárás. „Nem bánom, ha hosszúra nyúlik a folyamat, mert szeretném megtudni, ki volt az a csaló, aki kiszivárogtatta a telefonbeszélgetést” – fogalmazott az elnök, utalva a botrányt elindító, máig anonim fehér házi dolgozóra.

A képviselőházi meghallgatás szerdára várható, a szenátusi tárgyalás viszont leghamarabb januárban ül majd össze.

Szemlézte: Orbán Tamás