Alapjaiban alakítja át a hat éve tartó szíriai polgárháborút a péntek hajnali amerikai rakétatámadás. Szíriában hosszú játszmára kényszerülhet az Egyesült Államok a National Review szerkesztőségi írása szerint.
A konfliktusban eddig csak korlátozott kapacitásokkal résztvevő Egyesült Államok most először intézett támadást a szír kormányerők ellen. A vegyi fegyverek civilek elleni bevetésére reagálva április 7-én Donald Trump amerikai elnök légicsapások végrehajtása mellett döntött.
A Földközi-tengeren állomásozó amerikai haderő több tucat Tomahawk-rakétát lőtt ki egy szíriai légi támaszpontra. A célpontok főként repülőgépek, lőszerraktárak, légvédelmi rendszerek, radarok, illetve hangárok voltak. Az egyelőre csak egyszeri akció mindenképpen 180 fokos fordulatot jelent a korábban elszigetelődést hirdető Donald Trump részéről. A National Review nevű amerikai konzervatív magazin egy szerkesztőségi cikkben írt arról, hogy Trump mekkora mozgástérrel rendelkezik a polgárháborúban.
Szerintük a rakétatámadás éles fordulatot jelent a Trump-kormány eddigi toleráns szemléletmódjával az Aszad-rendszerrel szemben. A légicsapás gyorsasága miatt jelentősnek számít, hiszen körülbelül 72 órával követte a szír kormányerők által végrehajtott vegyifegyveres támadást, amely több tucat civil áldozatot követelt. Ha a pénteki légicsapások csupán egyszeri beavatkozást jelentenek, akkor ez nem más, mint egy „szimbolikus tűszúrás”. A rajtaütéseket nagy pontosságú fegyverekkel hajtották végre a szíriai Sajrát légibázis ellen, ahonnan – az amerikai hírszerzés szerint – a szíriai vegyifegyveres támadást indították. Jelentések szerint a légicsapások előtt az Egyesült Államok értesítette a támaszponton szolgáló orosz személyi állományt, ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy a támadásról a szír hadsereg is tudott előre.
Kétséges azonban ennek a megközelítésnek a hatékonysága. Előfordulhat, hogy az akció elegendő lesz ahhoz, hogy eltántorítsa Aszadot a vegyi fegyverek jövőbeni bevetésétől, ugyanakkor járhat kellemetlen, előre meg nem fontolt következményekkel. Ha Aszad úgy dönt, szembeszáll az Egyesült Államokkal, Washington további műveletek véghezvitelére kényszerül a damaszkuszi rezsimmel szemben – és mindezt úgy, hogy egyelőre nincsen alternatíva arra, ki léphetne a vezető helyére.
A szíriai helyzet viszont még összetettebbé vált a legutóbbi olyan alkalom óta, amikor amerikai elnök Aszad vegyi fegyver használata miatt a válaszcsapás lehetőségét mérlegelte. Barack Obama 2013 szeptemberében annak ellenére sem avatkozott be, hogy világosan kijelentette, egy vegyi fegyveres támadás átlépné Washington tűréshatárát. Obama híres „vörösvonal-kurdarca” egy olyan látszatmegállapodáshoz vezetett, amelyben Szíria úgy tett, mintha beleegyezne abba, hogy megsemmisíti vegyifegyver-készletet, továbbá végső soron ezzel az Egyesült Államok szabad kezet adott Oroszországnak a szíriai polgárháborúba való beavatkozáshoz. 2013 óta azonban Oroszország – szíriai és iráni partnereivel együtt – azon dolgozik, hogy megtizedelje a szíriai ellenzéket és biztosítsa a szír kormány ellenőrzését a nagyobb városok felett.
Eközben viszont a magát Iszlám Államnak (ISIS) nevező dzsihadista szervezet is felemelkedett, amelyet az Egyesült Államok-vezette nemzetközi koalíciónak azóta sikerült visszaszorítania. A helyzet napjainkban tehát nemcsak összetettebb, de veszélyesebb is. Oroszország olyan pozícióban van, hogy ellenállhat minden további amerikai támadásnak, amelyek elég erősek lennének ahhoz, hogy a rendszert megingassák, ez pedig újabb kockázatokat jelent. Sőt, mi több, az orosz és szír erők együttműködése és harca a lázadók ellen olyan hatékonynak bizonyult, hogy még kevesebb a remény – ha egyáltalán volt – arra, hogy szekuláris vagy mérsékelt ellenzék kerüljön hatalomra, a dzsihadisták viszont profitálhatnának a rezsim közel jövőbeni összeomlásától. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Egyesült Államok játszmája hosszúra nyúlhat.
Az ISIS ellen küzdő nemzetközi koalíció sikereket ért el a hadszíntéren, így jelen helyzetben szóba jöhetnek a szíriai polgárháború következő fázisáról szóló opciók, amelyeknek egy nagyobb stratégia részeként kell működniük, beleértve egy elfogadható jövőképet is az Aszad utáni Szíriáról. Ezzel egyidőben az Egyesült Államok továbbra is élhet szankciós politikával – nagy károkat okozva Oroszország és Irán gazdaságának. E két hatalom tehető leginkább felelőssé az Aszad-rendszer támogatásáért. Részben Obama gyengesége, részben pedig a szír kormány szövetségesei által nyújtott támogatások vezettek ahhoz, hogy jelenleg Aszad áll jobban a polgárháborúban. Évekre van szükség mindennek visszafordítására, valószínűtlen azonban, hogy előrelépést lehetne elérni az Aszad legutóbbi háborús bűneit megörökítő felvételekre adott gyors reakcióval.
Szemlézte: Szalai Réka
