Az M23 fegyveres mozgalom sikeres előretörése szinte elkerülhetetlenné tette a tényleges háborút Ruanda és Demokratikus Kongó között.
A helyzet megértéséhez nagyon sok körülményt kell figyelembe venni. 1990-ben tört ki a ruandai polgárháború, amikor az északi szomszéd Ugandából a tuszi harcosokból álló Rwandan Patriotic Front (RPF) megtámadta az országot. Ez a konfliktus ugyan nyugvópontra jutott az 1993-as Arusha megállapodással, ám az állóvizet 1994-ben máris felkavarta Juvénal Habyarimana akkori elnök meggyilkolása. Másnaptól a világ egy szinte soha nem látott népirtásnak lehetett szemtanúja. Ennek hatására 500-662 ezer, többségében tuszi kisebbséghez tartozó embert öltek meg mindössze 3 hónap alatt. A vérengzésnek végül az RPF újbóli támadása vetett véget. Az ekkor elbukó hutu vezetés a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságba (akkori nevén Zaire) menekült. Emiatt robbant ki az első, majd a második kongói háború, amiknek a hatását ma is érzi a régió.
A második háborúban 5,4 millió ember veszítette életét és a keleti régiók biztonsága azóta is elég ingatag. Ezeken a területeken több, mint 100 fegyveres szervezet tevékenykedik jelenleg is – ennek egyike a fent említett M23.
Az M23, vagyis a Március 23 Mozgalom arról kapta a nevét, hogy ezen a napon írták alá 2009-ben azt a megállapodást, ami elhozta a békét a kelet-kongóban harcoló tuszi lázadók és kongói kormány között.
Az M23-at 2012-ben amiatt hozták létre, mert a központi kormány nem tartotta be a 2009-es megállapodásban foglaltakat. A csoport azt állítja magáról, hogy a tuszi kisebbség védelme a célja. A Kongói Demokratikus Köztársaságban nagyjából félmillió tuszi élhet jelenleg. Ez ugyan nem kevés, de figyelembe véve azt, hogy az egész ország lakossága meghaladja a 100 millió főt, az arányuk a fél százalékot sem éri el, és az ott élők is a keleti országrész szélére korlátozódnak. A fegyveres csoport 2022 óta több területet is elfoglalt – például Rubaya városát - és bár az országban 11 ezer békefenntartó teljesít aktív szolgálatot, de jelenlétükkel sem sikerült véget vetniük a konfliktusnak.
Rubaya Kongó nyersanyagban nagyon gazdag keleti részén található. Az itteni bányák havonta nagyjából 800 ezer dollárt termelnek (ami több, mint 300 millió forint havonta).
Az M23 azóta több sikert is elért a keleti országrészben, vélhetően nem egyedül. Egy 2022-es ENSZ jelentés szerint elég erős bizonyítékok vannak arra, hogy Ruanda katonailag is támogatja a fegyveres felkelő csoportot – 2024 júliusában egyes információk szerint 3-4 ezer ruandai katona teljesített aktív szolgálatot kelet Kongóban.
Ezt támasztja alá az is, hogy a most újra elfoglalt Gomában, ami ugyan a ruandai határon található, a magukat megadó kongói katonákat - néhány felvétel tanulsága szerint - a ruandai biztonsági erők tagjai kísérték.
Emiatt is nehezen hihető az, amit Ruanda állít, miszerint nincs köze az M23-hoz. Ugyan ez a szervezet a tuszi kisebbség védelmét tűzte zászlójára, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a terület kimondottan gazdag azokban a nemesfémekben is, amelyek kiemelt fontosságúak a 21. századi technológiai termékek gyártásában.
When the M23 was fighting with DRC government forces to take over Goma foreign Mercenaries forces were spotted guarding mineral sites.
— African Hub (@AfricanHub_) January 27, 2025
Your thoughts on this pic.twitter.com/Mgr53SLR5p
A modern telefonok, akkumulátorok, számítógépek gyártásához elengedhetetlen kobaltot hatalmas mennyiségben bányásszák az országban. A világ össztermelésének nagyjából 70%-a innét származik. A kongói bányászat kétharmadát pedig kínai cégek tartják a kezükben.
Ebből egyértelműen következhet az, hogy Kínának érdekében állna a jelenlegi status quo fenntartása, habár az utóbbi időben egyre szorosabbra fűződött Kína és Ruanda viszonya is. Ugyanakkor Pekingnek nem érdeke egy fegyveres konfliktus kirobbanása, mert az nehezíti a bányászati tevékenység folytatását.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ugyan az M23 a tuszi kisebbség védelmét hirdeti, de egyes szakértők szerint Ruanda arra használja, hogy aranyat, kobaltot és tantált zsákmányoljon a szomszédos országból. Kérdéses, hogy mit fog ehhez szólni Kína, amennyiben ez a bányászati tevékenységet is befolyásolja.
A kérdést európai szempontból vizsgálva kiemelt jelentősége van a stabilitásnak, tekintettel arra, hogy a térségben már idén 400 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát. Egy hosszan elhúzódó háború pedig újabb migrációs hullámot idézhetne elő, amire nyilvánvalóan nem áll készen a kontinens.
Szemlézte: Fehér Szabolcs
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
