Korábban már írtunk arról, hogy az Egyesült Államokban, Texasban új egyetem alapult meg, University of Austin (Austini Egyetem vagy UATX) néven. Az egyetem hitvallása a szólásszabadság, a szabad párbeszéd és elkötelezettség a tudományok korrumpálhatatlan értéke felé. Az egyetem diákjait a kritikus gondolkodásra, a szabad önkifejezésre, a tiszteletteljes érvekre és nem érzelmekre épülő vitakultúrára és a szólásszabadság értékeire szeretné oktatni. Bár az UATX képzései csak a következő években indulnak, idén már szervezett egy rövid, kéthetes nyári tanfolyamot, amelyen e sorok írója részt vett. A UATX ’Forbidden Courses’ tehát ’Tiltott tanfolyamok’ nevű nyári egyetemét kifejezetten olyan témáknak szentelték, amelyekről a mai nyugati társadalmakban – a politikai korrektség miatt – szinte ’tiltott’ párbeszédet folytatni.
A tabukat megtörni kívánó tanfolyam a nyugati társadalmak legaktuálisabb és legvitatottabb témáiról szólt. Niall Ferguson (történelem professzor a Stanfordi Egyetemen) a XX. század szabad és nem szabad társadalmairól, Ayaan Hirsi Ali (az Iszlám vallás egyik legjelentősebb kortás kritikusa) a szólásszabadságról, vallásról és női jogokról, Thomas Chatterton Williams (a The Atlantic társadalom kritikusa) a rasszokról és Kathleen Stock (a Sussexi egyetem volt filozófia professzora, aki arról vált híressé, hogy a nemi identitás teljesen önképen alapuló mivoltát elveti és a biológiának is szerepet ad a nemi identitás formálásában) pedig a feminizmus iskoláiról tartott előadásokat. Míg a tanfolyam első hete az egyén és társadalom viszonyának, a második hét az egyén és identitás kérdéseinek volt szentelve. Az előadások mellett különböző ’workshop’-okon, tematikus szemináriumokon is részt lehetett venni, például Arthur Brooks harvardi professzorral a boldogságról, Edward Luttwak biztonságpolitikai szakértővel, aki Ronald Reagan tanácsadója is volt, az Ukrajnai konfliktusról.
A nyári egyetem résztvevőjeként elmondhatom, hogy az egyetem atmoszférája nagyon ösztönző és nyitott volt. Az előadások után a professzorokkal és előadókkal együtt mentünk el a kantinba ebédelni és vacsorázni, ahol a társalgás tovább folytatódhatott. A lazább, informálisabb közeg pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mélyebb betekintést nyerhessünk az előadáson elhangzott gondolatokba, és jobban megismerjük a professzorok, illetve diáktársak gondolatmenetét. Az nyári egyetem legtöbb diákja amerikai (egyetemeken tanul) – mind a Harvard-ról, mind a Stanford-ról több diák érkezett. Külföldiek csak kevesen voltunk – egy osztrák egy francia egyetemről, néhány brit Edinburgh-ból és Oxford-ból.
Bár a diákoknak a többsége szimpatizált jobboldali vagy republikánus gondolatokkal és politikával, összességében a csoport nagyon sokszínű politikai nézeteket vallott.
A programra való jelentkezéshez életrajzot, egyetemi bizonyítványt, professzori ajánlásokat, motivációs esszét kellett leadni, továbbá egy korábbi (angol nyelven írott) maximum 15 oldalas kutatási munkát (a téma szabadon választható volt). Az eredmény nagyjából egy hónappal a jelentkezés benyújtása után jött meg, amiben közölték, hogy sikeresen felvételt nyertem a nyári program második hetére, Kathleen Stock professzor előadására. A június 17-én indult utazásom rengeteg kalanddal telt – manapság nem könnyű a Moszkvából, ahol éppen tanulok, Texasba utazni. Hosszú tervezgetés után végül egy három napos úttal sikerült kijutnom Dallasba Moszkvából. Mivel a légiközlekedés nehézkes (csak Isztambulba lehet repülni Oroszországból méregdrágán), ezért egy 24 órás vonat, illetve buszút mellett döntöttem a Moszkva-Szentpétervár-Tallinn-Riga útvonalon. Rigából egy nagyjából 18 órás pihenő után továbbmentem a Riga-Helsinki-Dallas útvonalon, és így 19-én este már meg is érkeztem a dallasi Hilton Anatole szállodába, ahol szállást kaptunk az egyetemtől.
Az Egyesült Államokba belépve Texas rögtön tanúbizonyságot tett az amerikaiak velük született kedvességéről.
A repülőtérről a hotel felé tartó villamosról leszállva eltévedtem. Fél órát róttam Dallas utcáit a negyven fokos, roppant párás hőségben. Vasárnap lévén nem is találkoztam senkivel az utcán – mígnem egyszer csak két kicsit teltebb, kerek arcú amerikai (texasi!) középkorú hölgy bukkant fel az utcán. Odamentem hozzájuk útbaigazítást kérni. Nem telt három percbe mire leszerveztek nekem egy fuvart. A barátnőjük, aki végül elvitt a szállodába két percen belül ott volt. Egymástól teljesen függetlenül mindhárom hölgy azt mondta nekem: „mi így csináljuk ezt Texasban. Segítjük egymást”.
A lelkesítő fogadtatás ellenére a tanfolyam végére valahogy mégis kicsit nyomott érzéssel távoztam Amerikából. Pride month (LMBTQ+ hónap) lévén minden tele volt a szivárványos zászlóval és ezer meg ezer plakát hirdette azt, hogy ’büszke vagyok arra, hogy meleg vagyok’. A nyári egyetem több résztvevője is melegként vagy biszexuálisként mutatkozott be.
A szexualitásba vetett utópisztikus büszkeség valahogy nem volt összhangban az LMBTQ+ plakátokkal és a hidak alatti tömérdek hajléktalannal.
Utoljára 2017-ben voltam Amerikában, akkor még a szexualitás és gender kérdése nem ette bele magát a társadalomba annyira, hogy teljesen elterelje a figyelmet például a hajléktalanság növekvő és égető problémájáról. Valahogy a valóság problémái és ezen utópisztikus hangzatosság az egyén intim életéről nem volt összhangban egymással. Mivel Kathleen Stock előadásain azzal a kérdéssel foglalkoztunk, hogy hogyan jutott el a feminizmus és a nyugati társadalom a gender ideológiáig, az egyetemről szóló harmadik és egyben utolsó cikk is kifejezetten ezzel a kérdéssel fog foglalkozni.
Írta: Zemplényi Lili Naómi
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
