Blog

Útra kelt a Peregrine Holdraszálló

Több, mint 50 év után az első amerikai Holdra szálló egység elindult hosszú útjára a Földünket kísérő égitest felé, kereskedelmi szállítmányokkal megpakolva. Az Astrobotic magánvállalat által fejlesztett szonda tudományos kísérleteket és emberi maradványokat is szállít, miközben más cégek is…

Több, mint 50 év után az első amerikai Holdra szálló egység elindult hosszú útjára a Földünket kísérő égitest felé, kereskedelmi szállítmányokkal megpakolva. Az Astrobotic magánvállalat által fejlesztett szonda tudományos kísérleteket és emberi maradványokat is szállít, miközben más cégek is kilövésre készülnek.

A Vulcan Centaur rakétát, melyet a United Launch Alliance (ULA) vállalat fejlesztett ki, most először lőtték ki Floridából, a Cape Canaveral űrállomásról. A rakéta csaknem egy órán át repült az űrben és útnak indította a Peregrine-nek keresztelt holdra szálló egységet. A készülék várhatóan február 23-án érkezik az égitestre.

A pittsburghi székhelyű Astrobotic Technology vállalat a NASA-val kötött szerződés alapján fejlesztette ki a Peregrine leszállóegységet, amely a világ leggyorsabban repülő madaráról kapta a nevét.

„Ez egy álom...16 éve várjuk ezt a pillanatot” - mondta John Thornton, az Astrobotic vezérigazgatója a kilövésről szóló internetes közvetítés során. „Az út során sok nehéz kihívást kellett leküzdenünk, és sokan kételkedtek bennünk. De a csapatunk és a minket támogató emberek hittek a küldetésben, és ők hozták létre ezt a csodálatos pillanatot, amelyet ma láthatunk.”

Az űrügynökség 108 millió dollárt fizetett az Astroboticnak a Peregrine kifejlesztéséért és a NASA tudományos kísérleteinek a Hold felszínére történő elrepítéséért.

Azonban a NASA nem az egyetlen szervezet, cég, amely kihasználja a fuvart. A csomagok között találhatóak mexikói, brit és német tárgyak, sőt egy magyar műtárgy, a Puli Space Technologies időkapszulája is bekerült a terhek közé. Mindezen felül még emberi maradványoknak is jutott hely a szondán az Elysium Space és a Celestis űrtemetkezési vállalatoknak köszönhetően.

Az Astrobotic célja, hogy az első magánvállalkozásként sikeresen landoljon a Holdon – egy olyan teljesítmény, ami eddig csak négy országnak sikerült. De egy houstoni cégnek is van egy repülésre kész leszállóegysége, amely közvetlenebb utat választva megelőzheti a Peregrine-t, és hamarabb elérheti a Hold felszínét.

Az űrszonda útja azonban nem indult zökkenőmentesen.

A cég folyamatos közösségi média frissítései alapján, a Peregrine rendszerében feltűnt egy anomália, ami ideiglenesen megakadályozta, hogy stabil napirányú tájolást érjen el.

A Nap felé néző pozícióra általában azért van szükség, hogy napenergiát biztosítson az űrhajó akkumulátorainak töltéséhez. Az Astrobotic csapata végül sikeresen helyrehozta a problémát, megerősítették a szonda helyzetét és vizsgálják a beérkező adatokat.

Az Egyesült Államok utoljára 1972 decemberében indított Holdraszállást. Az Apollo-17-es űrhajósai, Gene Cernan és Harrison Schmitt voltak a 11. és 12. ember, akik a Holdon jártak, ezzel lezárva egy olyan korszakot, amely a NASA történetének eddigi csúcspontját jelentette.

Az űrügynökség új Artemisz-programja a következő néhány évben szeretne űrhajósokat küldeni a Hold felszínére.

Elsőként négy űrhajós Holdkörüli repülését tervezik, valószínűleg még az év vége előtt.

A Peregrine ötven évnyi csend után egy új űrkutatási korszakot indíthat el, melyben nemcsak államok, de magánvállalatok is beszállnak az űrversenybe.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon