Annak ellenére, hogy az iráni háború az Egyesült Államok és Izrael egyoldalú támadásával indult, a konfliktus hamar kiterjedt a régióban, nem csak a korábban közvetítő Öböl-menti országokat érintve súlyosan, hanem a NATO-tag Törökországot és más európai katonai bázisokat is veszélyeztetve, miközben a globális gazdasági következmények is egyre fájdalmasabbak.
A mostani iráni háború számos szempontból merőben eltér a korábbi izraeli-amerikai-iráni katonai összecsapásoktól. Az egyik legjelentősebb különbség, hogy korábban mindkét fél képes volt önmérsékletet gyakorolva elkerülni a totális háborút, így regionálisan nem eszkalálódott a felek közötti nyílt konfliktus. Most azonban másképp áll a helyzet: az összehangolt, intenzív amerikai-izraeli támadásokra a rendkívül meggyengült Iszlám Köztársaság - elveszítve legfőbb vallási és politikai vezetőjét - rövid időn belül, meglepetésszerűen indított, intenzív ellentámadással válaszolt és nem csupán kiszámítható amerikai vagy izraeli célpontokat támadott, hanem komoly rakétaesőt mért a Perzsa-öböl térségében található amerikai szövetséges arab szomszédaira.
Csak hétfő estig az Egyesült Arab Emírségek 174 ballisztikus rakéta, nyolc cirkálórakéta és 689 drón támadásáról számolt be, melyek közül több eltalálta az országot. De Bahrein, Kuvait és Katar is komoly támadásokat szenvedett, Kuvaitban az amerikai nagykövetséget érte dróntámadás, míg Katar legfontosabb erőműve és fő cseppfolyósított földgázüzeme is megsérült az iráni válasz következtében. Irán támadása ráadásul Szaúd-Arábiát sem kímélte: a szaúdi állami olajcég Ras Tanura olajkomplexumának egyik finomítójában teljesen le kellett állítani a munkát, miután tűz ütött ki a támadás következtében.
Az Öböl Menti Együttműködési Tanács országainak nyílt támadása azért is rendkívüli, mert - bár többnyire az Egyesült Államok nyílt szövetségesei, amerikai katonai bázisoknak otthont adva a területükön - az elmúlt időszakban végig a támadás megelőzésén és a konfliktus diplomáciai mederben tartásán fáradoztak, közvetítő szerepet betöltve a felek között, és később elutasítva a katonai fellépést, megtagadták a légterük használatát az amerikai és izraeli gépeknek.
Ráadásul az iráni támadás a szomszédai esetében sem korlátozódik csak katonai célpontokra:
szállodák, civil repterek, kulcsfontosságú energiainfrastruktúrák, üzleti és adatközpontok, kikötők, kereskedelmi teherhajók, de akár civil lakóterületek is a lehetséges célpontok között lehetnek. A helyzetet fokozza, hogy az Öböl-országok légvédelmi képességei korlátozott utánpótlással rendelkeznek. Bár eddig az ellenséges rakéták és drónok többségét sikeresen hatástalanították az amerikai Thaad és Patriot légvédelmi rendszerekkel, a folyamatos támadás hatására akár néhány napon belül kimerülhetnek az Öböl-menti királyságok lehetőségei.
A légvédelmi rakéták gyártása ráadásul lényegesen költségesebb és időigényesebb, mint az iráni drónoké, amelyek sikeres elfogása is sokkal nagyobb kihívást jelent a légvédelmi rendszer számára. A távolság szintén a szomszédos országok ellen dolgozik, ugyanis Izraelt sokkal nehezebb észrevétlenül drónokkal elérni, a komolyabb rakéták kilövő állásainak pedig Izrael már éppen ezért súlyos károkat okozott. Így a zsidó állammal szemben korlátozottabb Irán mozgástere, de a szomszédos arab államokat könnyen, mindössze néhány perc alatt elérheti a drónjaival, amelyeket nagy számban különösen nagy kihívás maradéktalanul hatástalanítani.
A térségben mélyülő konfliktus a globális kereskedelmet is súlyosan érinti: a Hormuzi szoros forgalma szinte teljesen leállt a harcok következtében,
holott alapesetben a világ kőolaj kereskedelmének 30%-a és cseppfolyós földgáz (LNG) forgalmának csaknem egyötöde a stratégiai tengerszoroson halad át, valamint a globális konténerkereskedelem egyik legjelentősebb útvonala is itt vezet. A szoros forgalmának visszaesése közép és hosszú távon súlyos árnövekedést eredményezhet, azonban egyelőre még nem került sor komolyabb ársokkra. Ez alapján a piac még inkább csak egy rövid háborúként értékeli a mostani helyzetet, a kockázat viszont a háború befejeztéig fennáll és folyamatosan fokozódik.
A háborús bizonytalanság az olajkereskedelmen és az energiaszektoron túl is rendkívül fájdalmasan érintheti a Perzsa-öböl országait. Az öböl királyságai ugyanis virágzó gazdasági modelljüket az energiahordozók jelenléte mellett viszonylagos stabilitásukra építették, amelyet az Egyesült Államok szövetsége garantált. Így számos komoly külföldi tőkebefektetést, pénzügyi-, technológiai- és az ingatlan-szektort is képesek voltak folyamatosan vonzani, nem is beszélve arról, hogy alapesetben meghatározó globális kereskedelmi csomópontként működnek, jelentős az aranykereskedelmük is, Doha és Dubaj nemzetközi repülőterei pedig a legösszekapcsoltabb globális légicsomópontok. Ezek leállása önmagában is hatalmas anyagi kiesés, de a konfliktusból fakadó bizalmi krízist még sokkal nehezebb lehet a jövőben helyreállítani, amely súlyosan érintheti a külföldi befektetésekre és a turizmusra nagymértékben támaszkodó Öböl-országokat.
Azonban minden jel arra mutat, hogy Iránnak éppen az a célja, hogy minél szélesebb körben, az amerikai szövetségi rendszeren belül minél nagyobb fájdalmat okozva kiterjessze a konfliktust, abban bízva, hogy az egyre magasabb veszteség költsége még az iráni rezsim összeomlása előtt megállítja az egyébként sokkal erősebb ország támadását.
Ez látszik abban is, hogy Irán más, a konfliktusból eredetileg kimaradni szándékozó európai országok bázisait és a szintén NATO-tagállam Törökországot is célba vette. A ciprusi brit katonai bázist ért támadás hatására több európai ország is mozgósított a térségben, míg a törökországi eset széles körű felháborodást váltott ki. Bár a török légvédelem hatástalanította a légterébe érő rakétát, a célbavett Incirlink bázis több amerikai nukleáris fegyver és B-61 termonukleáris bomba tárolására is szolgált, így a támadás lehetősége önmagában is igen jelentős kockázatot hordoz.
Az eset jól mutatja a konfliktus kiszélesítésével járó veszélyeket, ahogyan az is a háború elmélyülését jelzi, hogy a második világháború óta először fordult elő, hogy tengeralattjáróból kilőtt torpedó süllyesszen el egy nemzetközi vizeken hajózó hadihajót. Az Egyesült Államok ugyanis a napokban éppen ezt tette egy indiai hadigyakorlatról hazafelé tartó iráni hadihajóval Srí Lanka közelében. Az incidens több nemzetközi jogi aggályt is felvet és erősen reflektálja a totális háborús logika működését, ilyen lépések után azonban sokkal nehezebb visszatérni a tárgyalóasztalhoz.
A következő napok eseményei meghatározóak lesznek a konfliktus kimenetelére nézve, és sok minden azon áll, Irán meddig tudja folytatni elszánt ellentámadását. Az azonban már most biztos, hogy ha célt is ér Izrael és az Egyesült Államok támadása, Irán nem adja könnyen magát, a régió országai pedig súlyos veszteségeket szenvedhetnek a harcok hatására, amely a jövőre nézve új biztonsági szempontok bevezetését és egy másfajta regionális dinamika kialakítását indíthatja el a Perzsa-öböl arab országaiban.
Írta: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
