Csendben haldoklik a demokrácia – hirdeti a világszerte egyre ismertebb mondást a Washington Post, és tulajdonképpen igaza is van. Csak éppen ezt Benjamin Weingarten, a City Journal szerzője szerint nem az Trump Amerikájában kell keresni.
A demokráciák világszerte komoly válságot élnek át. Legyen szó akár Erdogan iszlamista irányba mozduló Törökországáról, a Venezuelában roskadozó és egyre erőszakosabbá váló szocializmusról, vagy Hong Kong autonómiájának korlátozásáról, sok helyen veszélyben vannak a demokratikus alapelvek. Amíg azonban az USA-ban Donald Trump Twitter-üzenetei jelentik a politikát, a média jobban tenné, ha ott aggódna a demokrácia helyzetéért, ahol igazán érdemes.
Az Egyesült Államokban a média újabban az igazságszolgáltató és a néptribunus szerepében tetszeleg, aki ellenpólust nyújt „Trump fasizmusa” ellen. Most, hogy republikánus elnök áll az USA élén, a médiának hirtelen fontossá vált az alkotmányos kormányzás fontossága és a végrehajtó hatalom korlátozása. Már az újságírók által korábban sokat kritizált föderalizmus sem szitokszó többé, hiszen az egyes államok rasszista botrányhősökből egy csapásra „a központi kormányzat szükséges ellenpólusaivá” váltak.
Pedig amíg az amerikai sajtó nagy része azon rágódik, hogy hogyan épít ki „fasiszta diktatúrát” Donald Trump, elsiklanak amellett, hogy a demokráciák rovására világszerte folyamatosan új diktatúrák épülnek ki.
Vegyük például Törökországot, ahol a nyugati típusú demokrácia 90 évet élt. Az elnök a saját jogkörének kiterjesztéséről szóló népszavazáson való győzelmével teljesen bebetonozta hatalmát. Ez az elnök Recep Tayyip Erdogan, aki magát a „Saría szolgájának” nevezte, a demokrácia számára pedig olyasvalamit jelent „amit meglovagolsz, míg eléred a célodat, majd leszállsz róla.” A tavaly júliusi, sokak szerint Erdogan által megszervezett puccs, majd utána politikai ellenfeleinek bebörtönzése, végül pedig a referendum győzelme halálos döfést adott a török demokráciának: Weingarten szerint nincs kérdés afelől, hogy Törökország ezzel egy Kemalista, világi, nyugati, demokratikus elveket valló nemzetből iszlamista diktatúrává vált.
Ahogyan Törökországban kimúlt a demokrácia, úgy válik most az amerikai kontinensen Venezuela baloldali zsarnoksággá. Csakhogy erről jórészt nem tudósít a nyugati média. Keveset hallani arról, hogy több ezren vonulnak utcára Nicolas Maduro szocialista kormánya ellen, akik ellen az elnök 400 ezer hűséges állampolgárt tervez felfegyverezni, hogy a rend látszatát fenntartsa. Kevés szó esik arról is, hogy a kormány éppen elbitorolja a nemzetközi vállalatok eszközeit. Végül pedig nem hallunk arról sem, hogy az egykoron a térség leggazdagabb országának számító Venezuelában éheznek az emberek, miközben az infláció az egeket verdesi. A tervgazdálkodás és a szocializmus kísérlete Venezuelában is erőszakhoz, szegénységhez és szenvedéshez vezetett – teszi hozzá a szerző.
Végül pedig Hong Kongban is támadás alatt áll a demokratikus berendezkedés. A város különleges státuszából kifolyólag nagyfokú autonómiát élvezett a pekingi központi kommunista vezetéssel szemben. Az állam bár garantálta Hong Kong „kettős rendszerét”, mely szabad végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalmat biztosít számára Kína határain belül, úgy tűnik, Peking fokozatosan igyekszik kiterjeszteni hatalmát Hong Kong felett. Ennek Weingarten szerint a szabad sajtó látja leginkább a kárát: „Zaklatják a Pekinggel kritikus riportereket és könyvkiadókat, és akadályozzák a választott tisztségviselőket hivatalba lépésükben, ha azok nem tesznek hűségesküt”. Persze az amerikai médiában nem hallani a szertefoszló Hong Kong-i szabadságról sem, amíg Trump jelenti a központi témát.
Nem szól a média a törökországi iszlamista zsarnokságról. Néma, amikor fel kéne szólalni a saját népét nyomorba döntő venezuelai kormány ellen. És hallgat, amikor a demokrácia egy kis szigete kerül veszélybe Hong Kongban. Számára az amerikai elnök egy-egy Twitterre írt újabb kirohanása úgy tűnik, elnyomja az autoriter rezsimek menetelését. A Washington Postnak igaza van, mikor azt írja, hogy „a demokrácia csendben haldoklik”. Csak éppen ez pont nem az USA-ban történik, hanem a világ legkülönbözőbb pontjain – ezekre pedig több figyelmet kéne szentelni, fogalmaz zárszavában Weingarten.
Szemlézte: Illés Gergő
