A szerző a Danube Institute munkatársa, az írás eredetileg az Epoch Times német kiadásában jelent meg.
Miután a Legfelsőbb Bíróság Törökországban úgy döntött, hogy az isztambuli Hagia Sophia épületét – Recep Tayip Erdogan kívánalmainak megfelelően – a vallásukat gyakorló muszlimok ismét mecsetként használhatják a jövőben, számos kritikus véleménycikk jelent meg a témában, amelyek különböző aspektusokból vizsgálták a szentély helyzetét.
Például a svájci Neue Zürcher Zeitungban Constanze Letsch arról írt, hogy a Hagia Sophia valójában nem az egyedüli történelmi jelentőségű és nagy kulturális értékkel bíró épület, amely áldozatává vált Erdogan újra-iszlamizáló politikájának. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban Holger Kleine úgy fogalmazott, hogy a Hagia Sophiának „abszolút építészművészetnek” kell maradnia és biztosítani kell az épületben – nemcsak a muszlim, hanem akár a keresztény vallásgyakorlással szemben is – a minél nagyobb „mozgásszabadságot”. Hans Rauscher az osztrák Der Standardban azt fejtette ki, hogy a Hagia Sophia mára a világörökség része, nem valamelyik konkrét valláshoz, hanem az emberiséghez tartozik, immár „nemzetek feletti” dimenzióval rendelkezik. Rauscher szerint amit Erdogan most tesz, az mindnyájunk közös (világ)örökségének megkurtítása.
A probléma a téma különböző megközelítéseivel, hogy egyre inkább úgy tűnik, mára egyszerűen szalonképtelenné vált a kereszténység, vagy éppen a klasszikus európai (nyugati) értékek védelme. Pedig a Hagia Sophia eredetében, sőt jelentős építészeti előzményei tekintetében is keresztény épület. Justinianus császár személyes keresztény hite és buzgalma nélkül nem beszélhetnénk „építészeti csúcsteljesítményről” sem és „nemzetek feletti dimenzióját” is mindenekelőtt a keresztény vallás népeket összekötő spirituális erejének köszönhette a Bizánci Birodalom korszakában. Mi több, a római császárok a Hagia Sophia előtt megépített – és később lerombolt – templomokat már ugyancsak a kereszténység szellemében alkották meg, Justinianus a Hagia Sophia felépítésevel ezeket a templomokat akarta pótolni, egyúttal felülmúlni. A Hagia Sophia mindenekelőtt ennek a kornak a történelmi emléke, ilyen módon a kereszténység történelmében mai napig kiemelkedő kulturális teljesítmény, amelynek elsősorban ebben a dimenziójában kell védelmet kapnia.
A kérdés az, hogy ki az, akinek fel kellene szólalni az ügyben? Amíg Irán, Szaúd-Arábia, vagy éppen újabban az Erdogan vezette Törökország – úgy látszik – még fellép az iszlám vallás képviselőjeként, kinek kellene fellépnie a kereszténység védelmében? Maradt egyáltalán még olyan politikai hatalmi tömörülés, amely a kereszténység történelmi értékei számára nemzetközi politikai és jogi védelmet akar és tud nyújtani?
Ez a kérdés különösen Európában aktuális. A klasszikus tétel szerint Európa szellemi alapjai alapvetően három oszlopon nyugszanak: ez a három pedig a római jog, a görög filozófia és a keresztény erkölcsi felfogás. Justinianus ugyan aligha tekinthető a görög filozófia nagy barátjának, azonban a római jog és a keresztény erkölcs továbbörökítésében kulcsszerepet játszott. Ha már az európai posztkeresztény államok nem teszik, akkor a nevében „európai” Európai Uniónak – hitelessége megőrzése érdekében – lépnie kellene. Habár az Európai Unió eredetileg gazdasági közösségként jött létre, ma már sok tekintetben sajátos ideológiát követő politikai felépítmény. Az
Európai Unió alapszerződéseiből kihagyták a kereszténységet, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 2. pontjába ehelyett olyan államszervezési-politológiai kifejezések kerültek, mint például demokrácia, jogállamiság és emberi jogok. Ezek nem értékek valójában, hanem elsősorban műszavak. Európa számára értéknek számít mindaz, ami egy demokratikus, jogállamiságon és az emberi jogok tiszteletben tartásán alapuló társadalom felépítését lehetővé tette. Ezek között az értékek között a kereszténység mindenképpen az egyik.
Az Európai Unió az elmúlt hónapokban is számos esetben adott ki deklarációkat, kvázi politikai véleménynyilvánításokat nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyekben, így például Nicaragua, Venezuela, Irán emberi jogokat érintő belpolitikai ügyei kapcsán, vagy például a homofóbia, transzfóbia, bifóbia ellen a „humán diverzitás” képviseletében. Pár nappal ezelőtt az Európai Unió úgyszintén tiltakozott a Hongkongban elfogadott nemzetbiztonsági törvénnyel szemben. Itt lenne az idő, hogy az EU felvállalja a kereszténység történelmi értékeinek védelmét is.
A Hagia Sophia ugyan elsősorban a kereszténység történelmi teljesítményét szimbolizálja, az amögött húzódó értékrendszer legalább gesztusokban megnyilvánuló oltalmazásával az Európai Unió valójában sokat tehetne saját jövőéért is.
Az eredeti cikk elérhető itt.
