Afrika a fejlődés útján: geopolitikai futball a fekete kontinensen

Rendkívül izgalmas kerekasztalbeszélgetésnek adhatott otthont a Lónyay-Hatvany villa Roadworks: Belt and Road Initiative from an African perspective (Útépítés: Az Övezet és Út kezdeményezés afrikai szemszögből) címmel.

Az esemény moderátora, intézetünk vendégkutatója Gavin Haynes bevezetőjében úgy fogalmazott:  Afrikában tulajdonképpen korunk egyik legnagyobb geopolitikai futballmeccse zajlik jelenleg. Peking Övezet és Út nevű kezdeményezésének köszönhetően a nagy volumenű kínai befektetések hatalmas mértékben szaporodnak, és egyre komolyabb eredményeket mutatnak fel az egész afrikai kontinensen.

Amint Haynes megjegyezte, W. Gyude Moore-nál aligha találnánk alkalmasabb személyt annak bemutatására, a valóságban hogyan is történik mindez. Moore 2014-2018 között Libéria közmunkaügyi miniszteri posztját töltötte be a Nobel-békedíjas Ellen Johnson-Sirleaf elnöksége alatt, aki a kontinens történelmének első választott női államfője. Miniszterként Moore felügyelte az Állami Szektor Beruházási Programját, így testközelből szerezhetett releváns tapasztalatot az Övezet és Út kezdeményezésének afrikai működéséről.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett még Pásztor Szabolcs közgazdász, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapvány kutatási igazgatója, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense – aki a szubszaharai régió gazdaságának szakértője.

Az eszmecserén megtudhattuk, hogy szinte minden esetben Peking teszi meg az első lépést: a befektetők az afrikai kormányok előzetes fejlesztési terveit alapján már előre elvégzik a szükséges kutatást, így pontosan tudják mire volna szükségük. "Minél demokratikusabbá válik egy afrikai ország, annál közelebb kerül Kínához” – hangsúlyozta Moore, – "hiszen Peking lehetővé teszi a megválasztott afrikai vezetőknek, hogy valóra váltsák ígéreteik egy részét".

A kínai befektetői hozzáállás sokkal kockázatvállalóbb, mint a nyugati: ahova senki nem megy szívesen, ott kerülnek túlsúlyba a kínai részvételű projektek. Kína nem vár el komoly előzetes teljesítményt, egyből üzleti partnernek tekinti az afrikai országokat. Mivel Afrikában égetően szükség van infrastrukturális fejlesztésekre és a gazdaságot élénkíteni képes tőkeberuházásokra, a legtöbb esetben a gyors megállapodás előnyösebb a kormányok számára. "Ha egy adott infrastrukturális fejlesztésre érkezett ajánlatok közül a kínaiaké a legjobb, miért ne azt választanák"– magyarázta Pásztor Szabolcs.

Több kérdés is felmerült a kínai jelenlét hatásairól az afrikai társadalomban, valamint a két eltérő kultúra találkozásáról. A szaporodó kínai éttermek, vegyes kereskedések egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így jó eséllyel  a jövőben lesz még további növekedés a kínai bevándorlás terén, illetve sok, eredetileg a beruházások keretében érkezett munkás is szívesen marad a fekete kontinensen.

A beszélgetésen természetesen arról is szó esett, hogyan viszonyul mindehhez az Egyesült Államok, ugyanis az Övezet és Út afrikai térnyerése fenyegetést jelent érdekeltségeire. A szakértők azonban megegyeztek abban, hogy a két nagyhatalom szerepe nem felcserélhető. Moore ezzel kapcsolatban rendkívül találóan megjegyezte, a két ország afrikai tevékenységét összehasonlítani olyan, mint összemérni Michael Jordan és Lionel Messi képességeit. Mint magyarázta, míg a kínaiak az infrastrukturális fejlesztésekben, utak, épületek létrehozásában jók, addig az amerikaiak az intézmények és szolgáltatások terén.

Moore és Pásztor arra is felhívták a figyelmet, a két nagyhatalom közti rivalizálásnak és vámoknak a hatása még nem látható, ami jelentősen alakíthatja a következő évek mutatóit. Azonban elképzelhetetlen, hogy Kína át tudná venni az Egyesült Államok meghatározó szerepét. "Nem hiszem, hogy Kína szeretné vagy egyáltalán képes lenne helyettesíteni az amerikai befektetőket Afrikában" – emelte ki zárásul W. Gyude Moore.