Beyond The Wall: East Germany 1949-1990 Könyvbemutató a Danube Institute-ban

A kelet-német állam gondoskodó intézményrendszere a hétjöznapi emberekkel készített interjúkon keresztül jelenik meg az olvasó számára, azzal az érezhető nyomással együtt, amit a titkosrendőrség folyamatos jelenléte gyakorolt a társadalomra. A történész elmondása szerint azt a kettősséget szerette volna megjeleníteni, amit az 1989-ben megbukott politikai rendszer megtestesített, és ami miatt napjainkban is sokan vágyakozva gondolnak vissza az egyesülés előtti időkre. Katja Hoyer előadásában kitért arra, hogy egy tanárnő és egy katonatiszt sarjaként a szocialista társadalom mintacsaládjába született.

Habár szülei nem voltak a diktatúra támogatói, az 1990-es éveket környezetében mindenki lassú hanyatlásként élte meg. Részletesen taglalta, hogy jelentős tőke hiányában az ottani lakosság kimaradt a privatizáció kecsegtető üzleteiből, ami megpecsételte az ottani közösségek sorsát: „Helmut Kohl nyugatnémet kancellár túlígérte magát, sokat beszélt azokról a virágzó tájakról, amelyeknek keleten a semmiből kellett volna előbukkanniuk. (...) Emlékszem, hogy egy üres világban nőtem fel, ahol nem sok minden történt, és eléggé lehangoló volt.”

Katja Hoyer felvázolta, azt a tényt is, miszerint a közel negyven éve egyesült Németországban a régi határok mentén újjá szerveződnek az ideológiai és politikai ellentétek. Az évtizedeken keresztül kormányzó történelmi pártok egyre kevésbé nyerik el a volt kelet-német területeken élő választópolgárok bizalmát, míg az Alternative Für Deutschland és Sahra Wagenknecht pártja egyre népszerűbbek. Szerinte ez azért történhetett így, mert a hagyományosan nyugat-németországi régiókból származó politikusok nem fektettek abba elég energiát, hogy megértsék honfitársaik igényeit: “Ellentétben a nyugatias logikával, miszerint ezek az emberek, visszavágynak a diktatúrába [az AfD] retorikája fordítva működik. Azt is mondják, hogy »nos, 1989-ben harcoltunk egy diktatúra ellen, megdöntöttük, és most a kormány újra megpróbálja megmondani nekünk, hogy mit gondoljunk és mit tegyünk, ezért ezt a diktatúrát is meg kell döntenünk.«”

Személyes bevallása szerint többek között azért fogott neki a könyv megírásának, mert rá szeretett volna cáfolni Angela Merkel volt német kancellár azon állítására, miszerint nem lehet egy külső megfigyelőnek átadni azt, hogy milyen is volt a Német Demokratikus Köztársaságban élni. Hozzáfűzte, hogy érdeklődéssel követi azokat a reakciókat, amelyeket könyve kivált a különböző kulturális körökben, hiszen sok szempontból megosztó nézőpontokat mutat meg benne. Rávilágított arra a tényre is, hogy Magyarországhoz hasonlóan Németországban is csalódtak azok, akik a rendszerváltást előkészítették és megvalósították azokban a nyugati értékekben, amelyekért korábban küzdöttek, “Azt hiszem, amikor egy rendszer új számodra, és évtizedek óta vársz arra, hogy ez eljöjjön, és azt mondták neked, hogy ez egy tökéletes demokrácia, ahol az emberek mindent megkapnak, amit akarnak, akkor sokkal könnyebben érhet csalódás.”