2023.09.24.

Médiamegjelenések

Brit professzor: Február óta Oroszország győzelemre áll

A mandiner.hu szemléje.

David Betz szerint az orosz hadiipar lépéselőnyben van a nyugatival szemben.

„Ukrajna veresége egyértelműen a kollektív Nyugat veresége lesz, ugyanakkor erről kizárólag a Nyugat tehet” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek David Betz. A londoni King’s College professzora a Danube Institute szervezésében létrejött, 3. Danube geopolitikai csúcs című rendezvény keretein belül érkezett Magyarországra. A lap a tizenkilenc hónapja dúló háborúról és annak várható kimeneteléről kérdezte.

A professszor arra a kérdésre, hogy hogyan változtatták meg a fronton látottak a a modern hadviselésről alkotott elképzelésünket, először is leszögezte, hogy 

„minden hírt fenntartásokkal kell kezelnünk, ami a frontról érkezik, 

hiszen az egyik vagy másik fél által megosztott felvételek gyakran nem tükrözik a valóságot”. 

Majd azzal folytatta, hogy „a nyugati elképzelés szerint a modern hadviselés sokkal gyorsabb, több mozgás, a tűzerő pontosabb, de korlátozottabb alkalmazása jellemzi. (...)  Ezzel szemben ha megvizsgáljuk az orosz–ukrán háborúban látottakat, azok sokkal inkább hasonlítanak az I. világháborúhoz, mint az előbb említett modern hadviseléshez” – jelentette ki...