2023.04.19.

Médiamegjelenések

Sir Roger Scruton a hagyományos értékekért harcolt a radikális ideológiákkal szemben

Összefoglaló a 'Sir Roger Scruton a hagyományos értékekért harcolt a radikális ideológiákkal szemben ' című előadásukról

A kortárs baloldali radikalizmus gyakorlatilag mindent megtestesít, ami ellen Sir Roger Scruton, a nagyhatású néhai brit konzervatív filozófus harcolt – állapította meg az USA-ból érkező Daniel J. Mahoney, az Assumption University emeritus professzora, a Danube Institute vendégkutatója és Hörcher Ferenc, az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének vezetője, a Danube Institute 2023. április 19-i rendezvényén.

A Scruton munkásságát jól ismerő két szakértő szerint, a néhai konzervatív filozófus a szeretetre, a megbocsátásra és a hagyományos értékek tiszteletére hívott fel. A kortárs baloldal szellemi atyjai, mint például Sartre, Marcuse, vagy Foucault, ezzel szemben mindent a hatalmi viszonyok lencséjén keresztül szemléltek, miközben elvetették a konkrét értékeket. A mai nyugati elit őket követő része valósággal gyűlöli saját civilizációját és hazáját, a hagyományos értékek megtagadása után pedig faji és nemi ideológiákba menekül.

Scruton az örök civilizációs értékek védelmében szembeszállt a totalitárius rendszerekkel, melyekben a civilizációs méltóság megsemmisítését látta. A Szovjetunió bukása után is szilárdan kiállt a radikális ideológiákkal szemben. Egyik utolsó interjújában úgy fogalmazott, hogy a világból leginkább a megbocsátás képessége hiányzik. A szakértők szerint ezzel a minden tekintélyt felforgató, a hagyományos értékeken alapuló társadalmak minden hibáját durván felnagyító radikális mozgalmakra célzott.

Daniel J. Mahoney megjegyezte, hogy Scruton életének korai időszakában ateista volt, de sosem volt igazán materialista, nem hitt abban, hogy az ember csak „anyag és mozgás”. Hörcher Ferenc rávilágított, hogy Sir Roger Scrutont kiemelten érdekelte a művészet, különösen a zene és az építészet, amelyekben magas civilizációs értékeket fedezett fel. A brit filozófus egyenesen „megváltás”-élményt tulajdonított például Wagner operáinak. A magas civilizációs értékeket összekötötte a transzcendenssel és a szentség fogalmával. Scruton a huszadik század egyik legfontosabb tanulságának tekintette, hogy a szentség kizárásával az emberek személytelen világban élik életüket.

Danube Institute