James Burnham 1964-es, mára klasszikussá vált könyve, a The Suicide of the West (A Nyugat öngyilkossága) keményen és keserűen elemzi a korabeli amerikai jóléti államot, amihez Alvino-Mario Fantini szerint kifejezetten jól kapcsolódnak az ötven évvel későbbi, napjainkban történő baltimore-i események. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri.
Burnham a történelmi atlaszokra tekintve látja és érti, hol kezdett lassú kialakulásba, majd indult ugrásszerű növekedésnek az, amit ma nyugati civilizációként tartunk számon. Azt is megállapítja azonban, hogy ez a gyors fejlődés, a hatalom, ami ehhez kapcsolódik, mára hanyatlásnak indult. Kívülről talán úgy láthatjuk, mintha egy visszafelé haladó filmet néznénk, ahogy a csúcsponttól a kezdetek felé tart.
A könyv maga leíró jellegű, a 351 oldal alatt nem próbálkozik magyarázatokat keresni a jelenségre Burnham és nem is szeretne azonosulni egy már kialakult elmélettel sem az okokat illetően. Amivel viszont mélységekbe menően foglalkozik, az egy elemzés: annak az ideológiának az elemzése, ami véleménye szerint amellett, hogy csendes megfigyelőként nézi, ahogy a Nyugat hanyatlásnak indult, több esetben igazolta is a tendencia helyességét: ez a liberalizmus.
Fantini visszatekint Burnhamre, aki szerint a liberalizmus olyan meggyőződések és ötletek rendszere, ami aláássa és meggyengíti azokat az alappilléreket, amelyekre a Nyugat épült. Könyvét azzal kezdi, hogy megpróbálja meghatározni a tipikus liberális gondolkodót, majd azzal folytatja, hogy megpróbálja a tipikus liberális gondolkodást is a nagyközönség számára érthető formában prezentálni. Tizenkilenc kulcsmeggyőződést mutat fel (amiket idővel ki is fejt) arról, hogyan gondolkodnak a liberálisok az emberekről, a társadalmakról és az állami struktúrákról.
Fontos látni, hogy maga a könyv még ezek után sem egyfajta tipológiája szeretne lenni a liberális világlátásnak. Burnham arra hegyezi ki a mondanivalóját, hogy ez a fajta gondolkodás nem csak a Nyugat bukásához, de az életkörülmények komoly veszélyeztetéséhez is vezethet. Figyelmeztetni szeretne a liberalizmus következményeire: igaznak tartja ugyan, hogy nem maga az ideológia vezetett a zuhanáshoz, de ez kíséri és társul hozzá. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri.
Burnham szerint a liberális gondolkodók képesek arra, hogy saját érdekeik szerint torzítsák a valóságról alkotott képet. Ma a vandalizmus és az aggresszív viselkedés úgy kerül bemutatásra, mintha a szólásszabadsághoz, a tiltakozás szabadságához való jog megtestesülése lenne (gondol itt a szerző a Ferguson-ban és Baltimore-ban történő zavargásokra). Fantini szerint az Obama-kormányzatban is láthatunk olyan liberális gondolkodókat, akik a terroristákat nem a haza ellenségeinek tartják, csak megcsömörlött, sérelmekkel élő embereknek, akik igazsága legalább olyan fontos, mint a nagy nyugati gondolkodóké.
Amikor azt mondja, ez az ideológia a Nyugat öngyilkosságához vezet, nem csak arra gondol, hogy képtelen lenne megvédeni a hazát külső támadóktól, de arra is, hogy az ilyen hozzáállás megengedi és idővel igazolja is a csapásokat. Burnham egy kifejezetten analitikus gondolkodó volt, és ez a szemlélet a könyvet is meghatározza. Könyve ötven évvel a kiadása után is releváns munka, még akkor is, ha az üzenet az utóbbi öt évtizedben sem ért el a döntéshozókhoz.
Béres Bence
