Franciaországban történelmi eseményeknek vagyunk szemtanúi az elnökválasztás kapcsán. Scott McConnell kalauzolja el az olvasót a francia történelem és irodalom rejtelmeibe, amelyek által egy összefoglaló képet kíván alkotni a jelenlegi francia identitás problémáiról.
Franciaországban egyre nagyobbak és egyre tartósabbak a tüntetések. Senki sem tudja megjósolni Amerika vagy a nyugati civilizáció jövőjét, ám annyi bizonyos, hogy Párizsban előbb következik be a Nyugat végzete, mint bárhol máshol a Nyugaton – hívja fel a figyelmet Scott McConnell. Franciaország ugyanis a hadszíntere lett a nyugati elitcsoportok párharcának, amelyek egyik fele a tömeges migráció jelenségét támogatja, a másik viszont a bevándorlás nyugati örökségre irányuló bomlasztó hatását hangsúlyozza. Franciaországban ezt egy kétfrontos háborúnak lehet tekinteni. Egyfelől Marine Le Pen pártja elmozdul a perifériáról a mainstream felé. Másfelől az írók, gondolkodók és történészek új csoportja emelkedik ki, akik a szellem világában vonják felelősségre azokat, akik az országot a jelenlegi helyzetbe sodorták.
Évek óta sokan vélik úgy, hogy Franciaország egy polgárháborús szakadék szélén áll, ám sokakat meglepetésként érne, ha a politikai és a közösségi konfliktusok évtizedek óta nem látott erőszakba torkollana.
A második világháborút követő értelmiség inkább baloldali nézeteket vallott, manapság azonban Franciaország legtöbbet olvasott írói konzervatív értékeket vallanak. Fókuszpontjukban a francia nemzeti kultúra és annak túlélése szerepel.
Ebbe a csoportba tartozik az egyik legfontosabb francia politikai gondolkodó, Éric Zemmour. 2011-ben megsértette a francia rasszizmus elleni törvényeket, ám a figyelem középpontjába 2014-ben került, amikor megjelent „Le Suicide français” (A francia öngyilkosság) esszékötete. A néhány héttel később bekövetkezett Charlie Hebdo-, és a kóser szupermarket elleni támadás után ott volt Zemmour könyve, hogy ismertesse, Franciaország hogyan jutott el erre a pontra. Zemmour szerint a hagyományos francia családi minta visszaesésére volt az a válasz, hogy a Magreb-országok családjait – amelyek a legarchaikusabb családképpel rendelkeznek – hívták be az ország vezetői. A demográfiai egyensúlyt így állították helyre, hogy „betöltsék az űrt, amelyet a francia családi modell hagyott maga után, és helyettesítsék azt”.
Franciaország az 1960-as években százezreket toborzott évente Spanyolországból, Portugáliából és Észak-Afrikából, hogy az ország munkaerőhiányát enyhítsék. Az 1974-es gazdasági válság következtében leállt a toborzás, és a családegyesítések által az asszonyok és gyerekek követték a férfiakat. Az 1980-as években az ideiglenes munkások és családjaik állandó tartózkodási engedélyt kaptak, ezt a lépést Zemmour szerint a baloldal a sikertelen gazdasági próbálkozások miatt lépte meg, hogy valamelyest kompenzálja a neoliberális kapitalizmus térhódítását.
Zemmour mellett tiszteletreméltó helyet foglal el a bestsellerlistán Michel Houellebecq is – hívja fel a figyelmet McConnell. A „Soumission” (Behódolás) című műve nagy port kavart megjelenésekor. Egy olyan Franciaországot tár az olvasó elé, amelyben a 2022-es francia elnökválasztáson egy muszlim jelölt verseng az elnöki pozícióért a Nemzeti Front jelöltjével. A választást azonban megelőzi egy fegyveres támadás, amelyről kiderül, hogy szélsőjobboldali provokáció volt. Az erőszakos cselekedetek pedig a Nemzeti Front jelöltjének malmára hajthatják a vizet. Ez a kitalált történet azonban McConnell szerint nem áll messze a manapság tapasztalható manipulációktól, ugyanis a terrorizmus célja nem csak a gyilkolás, hanem az iszlámellenes csoportok provokálása. A növekvő muszlimellenesség miatt Európa muszlim népességéből is egyre többen radikalizálódnak, ezáltal tud bővülni az európai terrorhálózat.
Michel Houellebecq és Éric Zemmour mellett Alain Finkielkraut is a francia szellemi élet középpontjában áll. Írásai leginkább a francia identitás válságáról és a Harmadik Világból érkező bevándorlók helyzetéről szól. Finkielkraut úgy véli, hogy a kulturális különbségek – amelyek mélyen gyökereznek a franciák és a bevándorlók között – megváltozhatatlanok. Az író szerint Franciaországban változásokra van szükség, különösen az iskolarendszerben: a bevándorlók lakta kerületek iskolai tantervében a francia történelem, nyelv, és a kultúra tanítását biztosítani kell.
Franciaországban a történelmi tradíciók felértékelődése egy újonnan kialakult értelmiségi réteg sajátja, azonban más európai országokban is tapasztalhatók efféle folyamatok. Marine Le Pen és a Nemzeti Front visszhangja Nyugat-Európa országaiban és az Egyesült Államokban is érezteti hatását. A figyelem középpontjába mégis Franciaország került, mert ez az ország számít úttörőnek a nemzeti identitásra irányuló viták terén.
Szemlézte: Pastrovics Martin