„Jelenleg egy olyan csúcstechnológiájú, vérmentes kulturális forradalom előszobájában vagyunk, amely főleg a megfélemlítésre és a közösségi megszégyenítés intézményére támaszkodva diktálja azt, mely szavakat és kifejezéseket használhatjuk a nyilvános térben” – írja David Harsanyi a National Review hasábjain.
Az Egyesült Államokban működő ideológiát egykoron még liberalizmusnak neveztük, és ebben a környezetben a „words are violence” terminológia mindig is egy olyan illiberális fogalomként volt jelen, melynek célja a nyílt és szabad diskurzus elfojtása volt. Ma ezt a jelenséget kapta fel és kezdte népszerűsíteni az elkényeztetett, ámde törékeny – főleg – egyetemisták egy szélesebb köre, és ugyanez jelenik meg ma az olyan nagy médiaportálok szerkesztőségeinek általános politikájában is, mint a Philadelphia Inquirer vagy a New York Times.
Az elmúlt hetek fejleményei alapján ma már nem csupán ott tart az amerikai társadalom, hogy „words are violence”, hanem egyre többször, napi szinten találkozhatunk a „silence is violence” progresszív szlogennel is: már nem elég az, ha az ember nem ért egyet a „helytelen és rossz gondolatokkal”, hanem aktívan támogatnia is kell az „ébredező progresszív álláspontokat”, különben hallgatólagosan ő is részévé válik és osztja a rasszizmust és az erőszakot.
„Ez valójában egy ügyes trükk: rosszul szólni és rosszat szólni erőszak. Nem szólni erőszak. Nem úgy szólni, ahogy azt a progresszívek diktálják és elvárják: erőszak. Ez az oka annak, hogy az egyébként apolitikus helyi gyepgondozó vállalat olyan e-maileket küld, melyekben kijelenti, hogy elkötelezi magát a Black Lives Matter mozgalom mellett. Senki sem akarja azt, hogy megvádolják őt ellenforradalmi eszmék birtoklásával” – írja Harsanyi.
Így igazából nem marad sok hely és lehetőség a nézeteltérés kifejezésre juttatására, mert gyakorlatilag bárki – kivéve a konzervatív politikai folyóiratok munkatársait –, aki nem felel meg a „szabályoknak”, a megaláztatás és a tönkretétel kockázatával játszik.
A digitális fejlődés és az online világ egy újszerű ezközt adott a „kis tábornokoknak” ahhoz, hogy kiszűrjék és saját, digitális bíróságuk elé állítsák a gyanús tényezőket. Ez az eszköz a közösségi média.
Harsanyi cikkében kiemeli, hogy csak az elmúlt héten több olyan eset is volt, mikor bebizonyosodott az az állítás, hogy az emberek a teljes tönkremenéssel játszanak akkor, ha egy minimális ellenvéleményüket is felszínre hozzák:
„Dee Nguyent elbocsátották az MTV The Challenge valóságshow-ból, miután érzéketlen megjegyzéseket fűzött a Black Lives Matter mozgalomhoz, Grant Napeart, a Sacramento Kings bemondóját – aki 1988 óta volt a szakmában – lemondásra kényszerítették, miután azt mondta szerinte „minden élet számít”. És ez csak két kiragadott eset a sok közül; de a legrosszabb az egészben az, hogy látni, hogy sokszor ezen emberek munkatársai és barátai sem állnak ki nyilvánosan mellettük, hanem ők is ugyanúgy részt vesznek a rituális megszégyenítésben.
Drew Brees, a Saints játékosa már bocsánatot kért a Black Lives Matter mozgalmat megsértő kijelentéséért, ugyanis a bocsánatkérése nélkül lehetetlen lett volna számára, hogy továbbra is együtt dolgozzon csapattársaival, jelenleg ugyanis úgy tűnik, ez nem egy olyan téma, mely kapcsán megengedett a nézeteltérés. Brees megígérte, hogy figyelni fog és a meghallgatásra törekszik, és erre kéri az egész amerikai társadalmat is.
„Természetesen mindenkinek meg kellene hallgatnia a másikat. A különböző oldalaknak is meg kellene hallgatnia egymást. A Black Lives Matter egy olyan csoport, amely nemcsak inspiráló érzelmek és jó emberek otthona: megjelennek benne különféle kemény baloldali vonások is, melyeket néhányunk elutasít. Azonban, mint semmilyen más mozgalomnak, ennek sem szabad mentesülnie a szabályoktól. Egy szabad és egészséges nemzetben egyetlen kérdés sem állhat kritika vagy vita felett.” És újra emlékeztessük magunkat: ezért neveztük ezt egyszer liberalizmusnak.
Szemlézte: Markó Alíz Izabella