Szerző: Darabos Ádám, a Danube Institute kutatója
A teológus és politikai kommentátor, akinek gondolatait demokratáktól a republikánusokig minden tábor megpróbált és mind a mai napig megpróbál kisajátítani. Reinhold Niebuhr munkásságát sokan a keresztény realizmus fogalmával azonosítják, illetve fordítva is, a keresztény realizmust Niebuhr munkásságával teszik egyenlővé. De miért hivatkoznak rá vezető amerikai politikusok? Ki is Niebuhr valójában? S legfőképp: mit tanulhatunk tőle mi, magyarok?
2007 áprilisában egy fiatal, de már országos ismeretségű, amerikai elnökválasztásra készülő szenátor interjúja során a következő kérdés hangzik el: „Olvasott már Reinhold Niebuhrt?” A politikus – megfontolt beszédmódját félredobva – azonnal válaszolt, s válasza is pozitív volt: „Szeretem őt. Ő az egyik kedvenc filozófusom.” Válaszát kifejtve a szenátor úgy folytatta, hogy Niebuhrtől azt a meggyőző gondolatot vette át, hogy a világban jelen van a gonoszság, a nélkülözés és a fájdalom. S bár ezek megszüntetésébe vetett hitünkben alázatosnak és szerénynek kell lennünk, ezt sosem szabad cinizmusunkra és tétlenségünkre kifogásként használni. Nem szabad a naiv idealizmusból a keserű realizmusba csúsznunk – mondta a szenátor.
A fiatal amerikai szenátor nem más volt, mint Barack Obama, akit az interjút követő évben az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választottak. Utóbbi okán Obama Niebuhr iránt érzett szimpátiája is az érdeklődés középpontjába került; újságírók és kutatók tömege kezdte el Obamában Niebuhrt keresni. Számtalan tudományos és közéleti folyóiratcikk jelent meg a témában, többsége a két hasonlóan jelentős, ugyanakkor lényegesen eltérő pozícióban tevékenykedő szereplő (politikus vs. filozófus/teológus) közötti hasonlóságokat és különbségeket emelte ki. Nem mintha Niebuhrt csak a demokraták részéről övezné tisztelet, Obama 2008-as republikánus ellenfele, John McCain is elismerően beszélt Niebuhrről; valójában mindkét tábor magának akarja Niebuhrt.
De ki is Reinhold Niebuhr? És miért pont Niebuhrre hivatkozik egy vezető amerikai politikus? Miért gondolják úgy, hogy szükség van gondolatainak felelevenítésére a mai világban? Vagy egyszerűbben fogalmazva, mit tanulhatunk Niebuhrtől? És különösképpen, mit tanulhatunk tőle Magyarországon? Ebben az írásban Niebuhr keresztény realizmusának fő üzenetét bemutatva keresem a választ.
Ne légy naiv idealista, ne légy cinikus realista, légy keresztény realista!
Niebuhr munkásságát sokan a keresztény realizmus fogalmával azonosítják, illetve fordítva is, a keresztény realizmust Niebuhr munkásságával teszik egyenlővé. Bár több szerzőhöz és csoportosuláshoz is kötik a keresztény realizmust és annak rokon értelmű kifejezéseit, konszenzus alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy Niebuhr az irányzat legfőbb képviselője. A szakirodalomban szereplő számos megközelítés és számtalan definíció összegyűjtése és elemzése helyett most talán az a legcélravezetőbb, ha megvizsgáljuk, hogy milyen jelenségre próbált reakcióként megjelenni a keresztény realizmus. Ezt követően érthetjük meg, hogy tartalmában mit is jelent a fogalom.
Az 1870-es évektől kezdődően Amerikában egyre jelentősebbé vált – a leginkább protestáns lelkészek által támogatott – Szociális Evangélium (Social Gospel) vallási-társadalmi mozgalom. A mozgalom kiterjedt és sokszínű volt, de a követők összességében úgy vélték, hogy a kapitalista, ipari társadalmak problémái (pl. egyenlőtlenség, társadalmi igazságtalanság, szegénység, rasszizmus, devianciák) a keresztény erkölcsiség terjesztésével és gyakorlásával megoldhatók és megoldandók. A követők nagy része hitt abban, hogy Krisztus királysága megvalósul a földön, tehát millenarista nézeteket vallottak. Ezen belül a mozgalom vezetőinek többsége poszt-millenarista volt; ők úgy gondolták, hogy Krisztus eljövetele előtt rendbe kell hozni a társadalmat, ehhez pedig a Bibliában található tanításokat kell alkalmazni, mindenekelőtt a szeretet parancsát. A szeretet és a keresztény erkölcsiség kiterjesztésével megszűnnek a társadalom problémái; lassan vagy gyorsan, de Krisztus királysága felé haladunk, ami megvalósul még a földön.
Niebuhrre is erős hatással voltak a Szociális Evangélium tanításai és a keresztényszocializmus. Alkotói korszakaitól függően változó mértékben, de ő is hitt a társadalom kereszténység általi átalakításának lehetőségében. Bizonyos tévedéseket azonban már egészen korán észlelt: például azt, hogy a Szociális Evangélium célja utópisztikus, nem lehet tökéletes társadalmat létrehozni. Ez az utópizmus két fő forrásból származott Niebuhr szerint: a Szociális Evangélium képviselőinek téves emberképéből, valamint a politika természetének félreértéséből.
Azt az idealista gondolatot elutasította Niebuhr, hogy az ember – természete alapján – alapvetően jó. Niebuhr a Bibliából, és annak szent ágostoni értelmezéséből indult ki, amikor megfogalmazta, hogy az ember – Istentől kapott szabad akaratából adódóan – jóra és rosszra is hajlamos. Mivel az 1920-as évek Amerikájában az élet szinte minden területét (a Szociális Evangéliumot is beleértve) a liberális optimizmus és a lineáris fejlődésbe vetett megrendíthetetlen hit járta át, feledésbe merült az ember bűnre való hajlama. A bűn újrafelfedezéséhez Niebuhr detroiti lelkészsége során szerzett tapasztalatai is hozzájárultak: a fejlődésben hívő naiv lelkészek a szeretet kiterjesztéséről szónokolnak a templomba járó álszent keresztény középosztálynak, miközben a munkások éhbérért szenvednek a gyárban, hogy a felsőbb rétegeknek gyártsák az autókat.
Niebuhr szerint – a történelmet szemlélve – nehéz azt joggal feltételezni, hogy az ember képes konzekvensen és folyamatosan, saját érdekeit félretéve másokon segíteni. Persze vannak kivételek, viszont még ez esetben is figyelmen kívül hagyják a Szociális Evangélium képviselői, hogy milyen közegbe érkezik a javaslatuk. A társadalmi igazságosság feltehetően nem úgy fog megvalósulni, hogy a lelkész bemegy a városházára és megkéri a polgármestert, hogy – jó szívére hallgatva, és a szeretet parancsát figyelembe véve – segítsen az elnyomottakon. A politikában józan ésszel és szép szóval nem fogunk tudni – az akár jogos – erkölcsi megfontolásainknak érvényt szerezni; meg kell érteni, hogy a politikának saját szabályai, törvényszerűségei vannak. Ha egy keresztény nem érti meg, hogy az erőre erővel kell válaszolni, akkor nem fog komoly társadalmi sikereket elérni. Bár Niebuhr nem minden esetben vetette el a fizikai erőszakot, értelemszerűen nem háborús konfliktusra buzdította az elnyomottakat; az erőnek, nyomásgyakorlásnak számtalan megjelenési formája van, legyen az pénzügyi vagy politikai természetű, utóbbi szavazatok, vagy egy engedetlenségi mozgalom formájában is megjelenhet.
Röviden tehát, az ember bűnre való hajlamának, valamint a politika valós működésének figyelembevétele a Szociális Evangélium céljának (a tökéletes társadalom megvalósításának) reménytelenségét mutatja meg. És itt fontos – Obama gondolatát parafrazálva – felhívni a figyelmet arra, hogy ne csússzunk a naiv idealizmusból a cinikus realizmusba. Az ember bűnre való hajlama nem magyarázat az erkölcstelenségre és cinizmusra; az ember – szabadságából adódóan – jóra is képes. A politika törvényei pedig nem lehetetlenné teszik, csak szabályok és korlátok közé szorítják az ember jóra való hajlamából származó (keresztény) erkölcsiség érvényesülésének lehetőségét. Niebuhr szerint ez már csak azért sem baj – és részben így érvel az állam és az egyházak szétválasztása mellett –, mert sokszor a (keresztény) erkölcsiség nevében követnek el borzalmas tetteket; ez esetben az állam tud az egyházak hasznos fékjeként is működni.
Niebuhr nem igazán szerette a fogalmakat, ráadásul nem is mindig használta azokat következetesen, a keresztény realizmust több szempontból sem tartotta megfelelő kifejezésnek. Sokszor amúgy is inkább a keresztény realistákról és az ő felelősségükről és nem keresztény realizmusról mint jelenségről beszélt. A keresztény realista feladata pedig az, hogy a Bibliából származó emberi természetből kiindulva, a történelmi valóság komplexitását, beleértve a politika törvényszerűségeit figyelembe véve, elősegítse a keresztény értékek (pl. igazságosság) társadalmi érvényesülését. Érdekes és hasznos lenne Magyarországon keresztény realistaként élni.
Az írás teljes változata a Danube Institute honlapján érhető el.
