Betiltották a Thália Színház a “Nagy kézrablás” című darabját. Az előadás már 2016-ban is szerepelt a színház műsorán, ám a 2022/23-as évadban új feldolgozásban vitték volna színre Martin McDonagh misztikus fekete komédiáját. A május 6-i premier előtt azonban levél érkezett: a szerzőt képviselő ügynökség rasszizmussal vádolta meg a magyar színházat.
“Tarlington. Mervyn, a kisvárosi szálloda recepciósa mindig arra várt, hogy életének dögunalmát fölkavarja egy igazi dráma. Amikor lövés dörren az emeleti szobában, és Mervyn egyedül találja a gyanús, félkezű vendéget, a drogdílernek és csajának pedig nyoma veszett, már tudja: eljött a nap.” - Martin Mc Donagh színdarabját hét évvel az első magyarországi előadás után újra vastaps köszöntötte a budapesti Thália Színházban, hiszen a botrányról a nézőket sokáig nem értesítették.
Hét éve McDonugh ügynöksége ugyan még semmi gyanúsat nem vélt felfedezni a darab szereposztása kapcsán, mára álláspontjuk drasztikusan megváltozott.
Nem engedik játszani az előadást, ha abban színes bőrűre maszkírozott fehér színész alakítja Tobyt
- fogalmazott az Oscar- és Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró filmrendező, forgatókönyvíró és producer csapata. A botránnyal kapcsolatban a színház igazgatója, Kálomista Gábor elmondta: akár egy nemzetközi pert is hajlandó vállalni, de a Nagy Kézrablás nem kerül le a Thália műsoráról.
Az igazgató egyelőre figyelmen kívül hagyta Martin McDonagh képviseletének kérését, ám egy esetleges per még várat magára.
Sajnálatos módon ez az eset egyáltalán nem mondható egyedinek, hiszen egyre több színházban jelent problémát az úgynevezett “blackfacing”. A kifejezés főképp a színházi világban terjedt el, és azt sugallja, hogy az elkövetője felerősíti, eltúlozza a fekete emberekkel szembeni előítéleteket. Egyes csoportok rendszeresen támadnak társulatokat, rendezőket és producereket, arra hivatkozva, hogy szándékosan szeretnének gúnyt űzni a feketékből, ezzel tovább nehezítve a színházak működését. Nem állja meg azonban a helyét ez az érv, csakúgy ahogy a rasszizmus vádja sem megalapozott senkivel szemben, ez biztosan kijelenthető. Amennyiben a Nagy kézrablás műsorra tűzése nem vállalható egyes álláspontok szerint,
jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ezt a vélekedést erős érvekre alapozzák-e, avagy pusztán ideológiai alapú támadást intéznek a művészek és művészetek ellen?
Mindenesetre, egy 2019-es amerikai közvéleménykutatás alapján közel sincs konszenzus abban, hogy hogyan is kellene viszonyulni a jelenséghez.
Sajnos a válasz kézenfekvőnek ígérkezik, hiszen racionális érvekkel nem magyarázható, hogy a Nagy kézrablás és megannyi más, idegen kultúrákat feldolgozó műalkotás miért vált ,,felvállalhatatlanná” napjainkban. Ugyanakkor elgondolkodtató ez a helyzet színházaink és művészeink szempontjából szerte a világon. A diverzitás zászlaja alatt megbújva számos produkcióban alakította például Bizet Carmenjét szőke színésznő, ám a Thália Színház rendezőjét rasszizmus vádja érte, mivel a produkcióban nem fekete származású színészek (a színház társulatának tagjai) játszák az afrikai származású karaktereket.
Amíg sok színházban jelent problémát a blackfacing, addig számos alkotásban kifejezetten fontos szemponttá vált a “sokszínű” karakterek felsorakoztatása. Egyre több film jelenít meg különféle bőrszínű vagy szexualitású karaktert, legyen szó animált vagy élőszereplős alkotásról. Korábbi írásunkban például a Disney woke Kis Hableányáról tettünk említést, aki bár eredetileg fehér karakter, mégis az új filmes szokások áldozatául esett. Sokak gyermekkorának ikonikus karakterét fekete színésznő alakította, ami rengeteg embert sokkolt. Több platform a komment-szekció korlátozásával reagált a tömegével érkező dislike-okra, ami a Thália színházban történtekhez hasonló kérdéseket vet fel.
Ma a Nagy pénzrablás, holnap pedig Turandot, vagy épp a Varázsfuvola kerülnek majd le a műsorról, csupán azért, mert több kultúrából érkeznek a szereplők, ám nem mindnyájukat tudja ,,eredeti” színész alakítani? Ugyanakkor számos médium szándékosan változtathatja meg klasszikusan nem fehér szereplők identitását a diverzitás és az inkluzivitás jegyében. Igazán fogós kérdések ezek, amelyekre úgy tűnik, nézőpontok ütköztetése nélkül nem kaphatunk válaszokat. Jól kivehető, hogy a kultúra mára ideológiák csataterévé változott, ezzel nehezítve meg mind az alkotók, mind a közönség dolgát, bár az nyilvánvaló, hogy a jelenség még sokáig része marad a művészet világának.
Írta: Bonyhádi Lili
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
