Blog

Tisztában van Putyin Oroszország korlátaival?

Putyin tisztában van országa korlátaival és azzal, hogy a „szankciós játékot” sem bírják a végtelenségig? Akhilesh Pillalamarri a The National Interestben megjelent cikkében a Center for the National Interest által szervezett konferenciáról tudósít, amelynek témája az…

Putyin tisztában van országa korlátaival és azzal, hogy a „szankciós játékot” sem bírják a végtelenségig? Akhilesh Pillalamarri a The National Interestben megjelent cikkében a Center for the National Interest által szervezett konferenciáról tudósít, amelynek témája az orosz-amerikai kapcsolatok krízise és a két terület viszonyának jövőbeli alakulása volt.

A konferencián Dimitri K. Simes, a Center for the National Interest elnöke tartott előadást. Véleménye szerint az orosz kormány jelenleg két csoportra osztható: az első csoportban azok tömörülnek, akik szerint az ország Nyugattal való kapcsolatai még megmenthetőek; a másik csoport szerint erre nincs remény, egy elhúzódó konfliktusra kell felkészülniük. Putyin jelenleg még az első csoporttal szimpatizál, mivel ahogy azt Simes kiemelte:„nem őrült, és nem kommunista”. Az elnök mellett a külügyminiszter, Szergej Lavrov is relatívan mérsékelt álláspontot képvisel az ukrán helyzet és az USA-val való viszony kapcsán, főleg a már említett második, radikálisabb csoport nézeteihez képest, akik szerint a Kreml feladata a jelenleg fennálló világrend kihívása lenne, illetve, hogy úgy kezelje az Amerikai Egyesült Államokat, mint Moszkva legfőbb ellenségét. 

Putyin tisztában van országa korlátaival és azzal, hogy a „szankciós játékot” sem bírják a végtelenségig.  Simes szerint nem érdeke Kelet-Ukrajna bekebelezése, egy egyesült Ukrajnával is megelégedne, amennyiben ezen belül az orosz többségű keleti területek autonómiát nyernének; illetve az oroszok ahhoz is ragaszkodnak, hogy Ukrajna ne lehessen NATO-tag a közeljövőben. Fontos, hogy az USA megértse, Putyin nem áll készen arra, hogy vesztesként mutatkozzon és megengedje az ukrán lázadás leverését. Azonban fogékony lehet egy olyan alkura, amely védi az orosz érdekeket. Simes szerint ez azért is fontos, mert a nyugati érdekekkel ütközne, ha Oroszország megbízhatatlanná válna atomhatalom voltára való tekintettel, nem lenne kedvező, ha inkább Kínához közelítene, illetve ha az orosz-nyugati konfrontáció dominálná a világpolitikát.

Ezek mellett a nyugati hatalmak merev, ellenszegülő álláspontja a radikálisabb nézetű csoportok kezébe játszaná az orosz külpolitikát. A geopolitikai küzdelmek így hamar civilizációs konfliktusba fordulnának, hiszen e csoportok képviselői szerint az angolszász civilizáció kereskedői és materialista nézeteivel aláássa az orosz lélek mélyebb értékeit. Nem hisznek semmilyen preemptív engedményben, szerintük ez a konfliktus már rég nem pusztán a politikai gyakorlat kérdéseiről szól, illetve az amerikaiakat és a briteket tekintik legfőbb ellenfelüknek. Ezek a nacionalisták Putyint még nem kritizálták nyíltan, de Lavrovval már szembefordultak. Véleményük szerint ugyan gazdasági szempontból Oroszország nem képes felvenni a versenyt a Nyugattal, de „a harcokban kiemelkedő lehet”. Szívesen tesztelnék a NATO elköteleződését alapító okiratának 5. cikkelye mellett, és ehhez a balti országok vonzó célpontként szolgálnának. A nacionalisták térnyerése beláthatatlan következményekkel járna.

Simes szerint a kemény nyugati szankciók Putyint is egy merevebb álláspont felé közelítik: az oroszok áldozatait látva úgy érezheti, erőt kell demonstrálnia. Épp ezért, az orosz önuralom fenntartása érdekében az Egyesült Államoknak meg kell értenie, hogy az oroszok milyen célokkal rendelkeznek, és egy minden részletre kiterjedő alku megkötését kell szorgalmaznia, a szankciókat ehhez puszta eszközként használva. Egy jól megtervezett alku biztosítaná, hogy Oroszország nem abszolút vesztesként jönne ki a konfliktusból, miközben garantálná Ukrajna területi egységét – a Krím-félszigetet kivéve – illetve lehetővé tenné az ukrán EU-s csatlakozási tárgyalások folytatását.

Simes úgy gondolja a jelenlegi szituáció nem 1914-re, hanem inkább 1908-ra emlékeztet, a háború előtti időszakra, amikor a nagyhatalmak manőverezése előkészítette a terepét későbbi tűzvész számára. Véleménye szerint még mindig van idő arra, hogy megelőzzük az akkori irtózatos végkimenetel megismétlődését, amennyiben Washington kemény, de felvilágosult politikához ragaszkodik.

Rózsa Kitti