„Reagan óta nem volt egy olyan kiemelkedő elnök sem az Egyesült Államok történetében, akit teljesen sikeresnek mondhatnánk” – írja Conrad Black a National Review oldalán.
Roosevelt és Truman kirángatták az országot a nagy gazdasági világválságból, segítették a demokráciák győzelmét a Hitler elleni háborúban, majd megteremtették azon intézkedések és intézmények alapjait, melyek később megnyerték a hidegháborút. Habár ezt követően a republikánus Eisenhower valamelyest váltást jelentett, lényegében semmilyen szignifikáns politikai változás sem történt az országban: miközben Eisenhower kivonta országát a koreai háborúból és távol tartotta Vietnámtól, és az Egyesült Államok szinte végig prosperált.
Kennedy, Johnson, majd Nixon a maguk módján mind sikeresek voltak: Kennedyék a polgárjogok terén, Nixon pedig a vietnámi helyzet rendezése kapcsán. Ezt követően azonban jöttek azok a demokraták, akik leváltották Nixont, majd elhanyagolták Indokínát; és itt jött el az első konkrét sikertelenség: Jimmy Carter. Szerencsére Carter után Reagannek sikerült visszaállítania a bizalmat és ezzel együtt győztesként végre pontot tudott tenni a hidegháborús időszak végére.
Roosevelttől kezdve – Carteren kívül – Clinton első ciklusáig valahogy minden elnök kiemelkedő volt, aztán az amerikai vezetés megindult a lejtőn: Clinton nem reagált megfelelően a korai terrorcselekményekre, majd belevezette az Egyesült Államokat a világ egyik legnagyobbjaként számontartott gazdasági válságba. Az őt hivatalában váltó Bush a Közel-Keleten – Irakban – rontotta a helyzetet. És a mindig pozitívan fémjelzett Obama-adminisztráció sem volt olyan sikeres, mint ahogy azt sokan gondolják: Reagantől Obamáig az ország éves GDP növekedése 4,5%-ról 1%-ra esett vissza.
Amikor pedig jött Trump, és elkezdte támadni a rendszert, akkor szinte az egész rendszer kezdte visszatámadni őt, és a demokraták a titkosszolgálatokhoz, valamint a hírszerzéshez nyúltak eszközként. Ezek segítségével kezdték el a médiába táplálni az orosz összejátszással kapcsolatos „híreket”, és tették ezt leginkább azzal a céllal, hogy saját bűneiket elfedjék.
Érdekes, hogy Obama és Biden is jelen voltak a 2017. január 5-i találkozón, ahol ezeket az ügyeket megvitatták: „egyik politikus kezei sem tiszták”. Persze egyszerűbb megoldás Trumpot vádolni, mint bevallani saját hibáinkat: ami ugyanis a káoszt illeti, Obama az az elnök, aki egyáltalán nem hagyott sürgősségi orvosi erőforrásokat, és neki most teljesen érdekében áll Trump leckéztetése, miközben ő gyanúba keveredett a Trump legyőzését célzó illegális akciók miatt.
A legveszélyesebb pedig mindebben az, hogy ha e tényeket objektívan is bebizonyítják, az majd megmutatja, hogy gyenge elnökjelölteket állítanak szembe nem megfelelő jelöltekkel, és folyamatosan sikertelen elnököket választanak. Bárki bármit is gondol Trumpról és a gyengeségeiről, az elnök egy hosszú „félrekormányzás” után volt kénytelen feltakarítani. A jelenlegi adminisztráció talán megbukik, de egy biztos: feladta a leckét az ország politikai vezetésének a jövőre nézve.
Szemlézte: Markó Alíz Izabella
